Sokkoló fotók magyar viharvadászoktól

InfoRádió
2016. augusztus 3. 17:44
Egy hullámzó frontnak köszönhetően július 12-én és 13-án ismét kedvező feltételek mutatkoztak szupercellás zivatarok kialakulásához, mely során számos viharvadász és viharmegfigyelő (spotter) készített részletes fényképes dokumentációt.

Jelen beszámoló nem érinti a zivatarok kialakulásának hátterét, hiszen erről már született egy korábbi esettanulmány, hanem a viharvadászok és spotterek szemszögéből követi végig az események lefolyását - olvasható a met.hu oldalon.

Július 12-én az időjárási helyzet némi bizonytalanságot hordozott magában, így ezen a napon szervezett viharvadász csapat nem indult útnak. Azonban a délutáni órákban az Alpokban kialakuló, majd hazánk területére besodródó szupercellát egyik szemfüles viharvadászunk (Hérincs Dávid) sikeresen lencsevégre kapta Szombathelyen.

A vihar rendkívül látványos, szupercellás zivatarokra jellemző felhőstruktúrákat produkált (1. kép). Később egy másik szupercella is kialakult, és közel azonos pályát leírva vonult az ország nyugati területei felett, mely az elsőhöz képest már csak kisebb károkat okozott. Az esti órákban oszlopos tagunknak, Csirmaz Kálmánnak, aki az OMSZ siófoki viharjelző obszervatórium munkatársa, sikerült lefotóznia egy távolban vonuló szupercellát (2. kép).

További információk és fotók itt.