Megérkezett Rio de Janeiróba az olimpiai láng - a nap hírei

InfoRádió
2016. augusztus 3. 22:12
Megkezdődött az új Audi TT RS sorozatgyártása Győrben. Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztés valósulhat meg a következő években.

Megkezdődött az új Audi TT RS sorozatgyártása Győrben. A modellt áprilisban Pekingben mutatta be a cég. Az Audi Hungaria Motor Kft közleménye szerint Győrben készül az új fejlesztésű, 2,5 literes, 294 kilowattos, öthengeres motor is. A győri Audiban 2013-ban nyílt meg a járműgyár, amelynek éves kapacitása 160 ezer autó. A jövőben az Audi Q3 is ebben a városban készül, amelyhez egy új 80 ezer négyzetméteres karosszériagyár épül.

Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztésről döntött a kormány - jelentette be a területért felelős kormánybiztos. Révész Máriusz az Inforádióban közölte a kiemeltnek biztosított beruházást uniós és hazai források biztosítják, a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat. A tervek közé tartozik a Budapest-Balaton és a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút, a Balatoni bringakör komplex fejlesztése, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítése, valamint a Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszainak fejlesztése.

A férőhelybővítési programmal párhuzamosan munkavállalók toborzásába kezdett a büntetés-végrehajtás - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. Szalai Tímea szóvivő elmondta: az új intézetekben várhatóan 2500 felügyelőt, reintegrációs tisztet, egészségügyi szakápolót és adminisztratív dolgozót vesznek fel. Hozzátette: a 6 ezer férőhelyet biztosító új börtönök Békésen, Csengeren, Hevesen, Kemecsén, Komádiban, Komlón, Kunmadarason és Ózdon épülnek majd.

Jóváhagyta a pécsi önkormányzat által létrehozott Ledina Kerámia Kft. bejegyzés iránti kérelmét a Pécsi Ítélőtábla – közölte a táblabíróság elnöke. Makai Lajos hozzátette: a döntés jogerős, és ugyan felülvizsgálati kérelem még benyújtható a Kúriához, de annak nincs halasztó hatálya. A táblabíróság ezzel megváltoztatta a Kaposvári Törvényszék korábbi, cégbejegyzést elutasító döntését, így már nincs akadálya a kft. bejegyzésének.

Országos kampányban tájékoztat a lakossági fogyasztásmérők rendszeres ellenőrzéséről a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Scherer Zsolt szóvivő elmondta: a szolgáltatók a háztartásokban található tizenötmillió mérőóra mintegy tíz százalékát ellenőrzik évente. A mintegy másfélezer panasz azt mutatja, hogy hiányosak a fogyasztók ismeretei jogaikról és kötelezettségeikről.

Jóváhagyta az októberi népszavazás szavazólapjainak mintáit a Nemzeti Választási Bizottság. Az NVB külön engedélyezte a magyarországi szavazáshoz használható, és külön a levélben voksoláshoz alkalmazható nyomtatványt. Közben megtagadta az Európai Unióból kilépésről szóló országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság. A kezdeményezést az Összefogás Párt elnökeként Szepessy Zsolt nyújtotta be.

További, csaknem 250 érvényes aláírást talált a Nemzeti Választási Iroda az MSZP földügyben kezdeményezett népszavazásához. Az aláírásokat első körben még érvénytelennek találta az iroda. Pálffy Ilona, a szervezet elnöke a másodlagos ellenőrzés után közölte: az érvényes aláírások száma 180.898-ra nőtt, az érvényteleneké pedig 45.220 lett. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP és az LMP is azzal vádolta meg az irodát, hogy titkos utasítás alapján végzik az ellenőrzést.

Olaszország kész felajánlani katonai bázisait és légterét a Líbiában zajló katonai művelet gyorsabb lezárására, ha erre felkérést kap. Roberta Pinotti védelmi miniszter közölte: az amerikai hadsereg eddig nem vette igénybe az ország légterét és az olasz fegyveres erők logisztikai segítséget sem nyújtottak szövetségeseiknek. Az amerikai hadsereg hétfőn kezdett célzott légitámadásokat az Iszlám Állam ellen a líbiai Szirtben.

Megérkezett Rio de Janeiróba az olimpiai láng. Az utolsó kilométereken számos híresség viszi az olimpiai lángot, köztük Ban Ki Mun az ENSZ főtitkára. A program egyik csúcspontja csütörtökön este lesz, ekkor futnak vele a Copacabana strand mentén. Pénteken reggel viszik a Megváltó Krisztus-szoborhoz a Corcovado-hegy tetejére, majd a város másik szimbólumának számító Cukorsüveg-hegyre.