Milyen mobilcsomaggal nyaraljunk? - lapszemle

Infostart
2016. július 28. 07:07
A Népszabadság szerint a fővárosi önkormányzat ismét előveszi a 3-as metróvonal meghosszabbításának tervét. Napokon belül kiderül, hogy komolyabb védelmet kapnak-e Magyarországon a templomok, vallási épületek – tudta meg a Magyar Idők.

A Népszabadság szerint a fővárosi önkormányzat ismét előveszi a 3-as metróvonal meghosszabbításának tervét. Budapest saját forrásból rendeli meg a a Káposztásmegyerig tartó vonal kiviteli terveit.

A Magyar Idők azt írja, házi őrizetbe kerülhet a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis némi változtatással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék óvadék megállapításáról szóló döntését Az óvadék 250 millió forint.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt már nemcsak a szülők, hanem a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai esetleges felelősségét is vizsgálja a rendőrség a Gyöngyösön májusban éhen halt másfél éves kisgyermek ügyében – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma tett feljelentést, ugyanis a belső szakmai vizsgálat egy sor jogszabálysértő mulasztást tárt fel.

Napokon belül kiderül, hogy komolyabb védelmet kapnak-e Magyarországon a templomok, vallási épületek – tudta meg a Magyar Idők. A Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a lapnak elmondta: a franciaországi egyházellenes terrortámadás után vetődött fel, hogy itthon is megerősítsék a védelmet. Jelenleg szakértők vizsgálják a kérdést.

Bár július elejétől 15 megyében vette át a kéményseprési szolgáltatást az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, lassan halad a munka ellátásához szükséges eszközök beszerzése. A Magyar Nemzet arról ír: most közel egymilliárd forintért 120 autót vásárolnak a kéményseprőknek.

Várandós nőt, sántító fiút és andragógust is kiközvetített a kormányhivatal a közfoglalkoztatottaknak szervezett honvédségi toborzóba – írja a Népszabadság. A Miniszterelnökség közben tudatta: nem kötelező a közmunkásoknak megjelenniük a toborzáson, a járási hivatalok egy része rosszul értelmezte a jogszabályt.

A Howmuch.net egy amerikai adóügyekkel és adóelkerüléssel foglalkozó szervezet elemzésére hivatkozva írja, hogy a legnagyobb amerikai multinacionális cégek óriási vagyonokat tartanak offshore-paradicsomokban, dollárszázmilliárdokkal megrövidítve az Egyesült Államok büdzséjét. A Portfolion olvasható cikk szerint az Apple vezeti s 30-as listát, aki egymaga mintegy 60 milliárd dollárnyi adót "optimalizált" ezzel a módszerrel.

A napi.hu azt írja, nagyobb lehet a baj a kínai bankrendszerben, mint amekkorát a szakemberek eddig feltételeztek, mert a legendás árnyék bankrendszerben felhalmozódó eladósodás nem jelenik meg a nyilvános statisztikában . A Moody's Inverstors Service szerint tovább nő az eladósodás: a hitelállomány bővülése meghaladja a GDP nominális gyarapodását.

Ma már szinte természetes, hogy gyakran elővesszük a telefonunkat a külföldi utazásaink során, sőt sokszor még az internetet is használjuk rajta. A Pénzcentrum annak járt utána, hogy melyik szolgáltatónál, milyen csomaggal járunk a legjobban a nyaralás alatt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást