Amerikai film magyar rendőrökkel, Siófokon

InfoRádió
2016. július 28. 15:18
Köszönőlevelet kaptak a siófoki rendőrök: ”…olyan volt ez az eset, mintha amerikai krimisorozat egy része lenne: 45 perc alatt megtörtént a bűnügy, a helyszínelés, elfogták az elkövetőt és a vége happy end. Siófokon ez a valóság.”

A helyi rendőröknek fejezték ki elismerésüket egy siófoki üzlet tulajdonosai.

Siófokon július 23-án 18 óra körül egy helyi utcában található boltba bement egy férfi, majd az ott dolgozó alkalmazottól „Kérem a pénzt!” felkiáltással a bevételt követelte. A hölgy ennek nem tett eleget. A férfi próbált többször is a kasszához közelebb kerülni és pénzt kivenni, azonban az alkalmazott ezt megakadályozta, ezért végül üres kézzel távozott az üzletből.

A bejelentést követően a siófoki rendőrök azonnal a helyszínre vonultak. A sértett által elmondott személyleírás alapján Wágner Antal rendőr őrnagy – Közrendvédelmi Osztályvezető - és Fürst Dávid rendőr főhadnagy – Vizsgálati Osztályvezető – a biztonsági szolgálat munkatársainak közreműködésével egy órán belül a Petőfi sétányon azonosították és igazoltatták a férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra - írja a police.hu.

Időközben a férfi elmondta a nyomozóknak, hogy július 22-én az esti órákban egy siófoki fagyizóban, egy nyitott kasszafiókból készpénzt lopott el, továbbá 2016. július 11-én szintén Siófokon ellopta egy munkatársa karóráját.

A nyomozók a 28 éves, dunaújvárosi H. Dénes Ferencet rablás bűntett kísérlet és két rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A bolt tulajdonosai az ügy kapcsán levélben fejezték ki köszönetüket a siófoki rendőröknek.

„Ezúton szeretnénk megköszönni a siófoki rendőrség gyors és precíz munkáját... Külön köszönettel tartozunk Fürst Dávid r. főhadnagynak és Wágner Antal r. őrnagynak, akik nagyszerű munkavégzésükkel elkapták az elkövetőt, - és természetesen minden segítőkész kollégájuknak...”

"Köszönjük alkalmazottunk nevében is a munkájuk eredményességét, minek hála újra be mert állni dolgozni az őt ért sokk után, tudván: ilyen nagyszerű emberek vigyáznak ránk és a támadó már nem jelent veszélyt."

A tulajdonosok az alábbi sorokkal zárták levelüket: ”...olyan volt ez az eset, mintha egy amerikai krimisorozat része lenne: ahol 45 perc alatt megtörtént a bűnügy, a helyszínelés, elfogták az elkövetőt és a vége happy end. Mindenki azt mondaná ez csak film, nem igaz. De Siófokon bebizonyították, ez a valóság.”