80 ezer szabálytalan autóst fülelt le a VÉDA

Infostart
2016. július 25. 16:39
A rendőrség összesítette a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat működésének első három hónapját.

Április 5. és június 30. között összesen 79 332 közigazgatási határozatot hozott a rendőrség a mobil és fix kamerák által rögzített közlekedési szabályszegések elkövetése miatt. A kamerák által rögzített jogsértések meghatározó többségét a sebességtúllépések adják. Fényjelző készülék tilos jelzésén áthaladás miatt 36, míg leállósáv jogellenes használata miatt mindössze nyolc esetben született elmarasztaló határozat – olvasható a police.hu-n.

Az utánfutóval közlekedők mellett a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik vezetői is nagyobb arányban követtek el sebességtúllépést.

A közlekedési balesetek bekövetkezésének egyik meghatározó oka a sebességtúllépés. A rendőrség szerint ennek visszaszorításával – az ezt célzó rendszeres és technikai oldalról is támogatott ellenőrzésekkel – érhető el, hogy kevesebb baleset történjen, és azok súlyossága mérséklődjön. Tavaly a második negyedévben 126 közlekedési baleset során 144 ember vesztette életét, míg 2016 ugyanezen időszakában, 111 esetben 115-en vesztették életüket az utakon. 2015-ben 1423-an, míg az idei második negyedévben 1287-en szenvedtek súlyos sérülést közlekedési balesetek során.