Már nem mutogathatnak egymásra a villamossági termékek piacának szereplői

Infostart
2016. július 18. 08:42
Szigorodtak a villamossági termékekkel kapcsolatos biztonsági követelmények. A részleteket a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője mondta el az InfoRádióban.

Kispál Edit elmondta, uniós irányelvnek megfelelően hirdettek ki egy nemzetgazdasági minisztériumi rendeletet, amelynek az a célja, hogy az uniós piacon egységesek legyenek a villamossági termékekkel kapcsolatos biztonsági követelmények.

„Ennek értelmében a gyártó köteles gondoskodni arról, hogy csak olyan villamossági termék kerüljön a fogyasztókhoz, ami megfelel a rendeletnek, illetve a harmonizált szabványokban szereplő biztonsági követelményeknek” - hangsúlyozta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője.

Kispál Edit kiemelte, azért volt szükség erre a szigorításra, mert nem volt egységes a rendszer, a piac pedig teljes egészében átjárható. Mint elmondta, a fogyasztók például azt fogják észrevenni, hogy lesz magyar nyelvű, közérthető és egyértelmű használati és kezelési útmutató is a termékekhez.

„Fontos szabály, hogy ezt ugyan a gyártónak kell megtennie, de ugyanezek a szabályok vonatkoznak az importőrre és a forgalmazóra is, tehát nem mutogathatnak egymásra a piaci szereplők. Minden terméknek meg kell felelnie a biztonsági követelményeknek, a terméken fel kell, hogy tüntetve legyen az azonosítását lehetővé tevő típus, tétel, modell, sorozatszám is” - sorolta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője.

Kispál Edit megjegyezte, ez csökkenti a hibás termékek számát és egyértelműsíti a felelősséget, a gyártó, az importőr és a forgalmazó is felelős azért, hogy biztonságos termékek kerüljenek forgalomba.

„Az összes piaci szereplőnek feladata az, hogy ha olyan adat jut tudomására, amely alapján feltételezhető, hogy az adott termék nem felel meg az előírásoknak, akkor azonnal meg kell hozni a kiigazító intézkedéseket, akár azzal, hogy ki kell vonni ideiglenesen vagy véglegesen a terméket, vagy vissza kell hívni. Tájékoztatni kell a tagállami piacfelügyeleti hatóságokat is, tehát egységesebb és magasabb szintű lesz a védelem” - jegyezte meg a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már nem mutogathatnak egymásra a villamossági termékek piacának szereplői
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást