Brutális vihar tarolt Füreden

Infostart
2016. július 14. 10:39
Balatonfüreden fákat döntött ki és épületek tetejét bontotta meg az éjszakai vihar - mondta az InfoRádiónak Bóka István, a település polgármestere.

„A károk számbavétele még zajlik. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a környékről körülbelül 160 bejelentés érkezett, Balatonfüredről körülbelül 80 jelzés” - mondta Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

Hozzátette: lehet, hogy ez a szám még nőni fog.

„Nagyon nagy vihar vonult végig a környéken, óriási jégesővel, hatalmas széllel és csapadékkal. Kidőlt fák, leszakadt ágak látszanak mindenhol, néhány helyen a tetőket is megbontotta a szél. Balatonfürednél dél-keleti hullámzás volt, ezért a lezúduló csapadékot nehezen nyelte el a Balaton, a sétányon nagyon magas víz gyűlt össze szerda este” - fogalmazott Balatonfüred polgármestere.

Bóka István elmondta: sok pince elázott, üzletekbe, lakásokba folyt be a víz.

„De hál' istennek, személyi sérülés nem történt” - jegyezte meg.

Hozzáfűzte: a jelenlegi ismeretek alapján nem lesz szüksége a városnak kormányzati segítségre.

„A kikötőben is keletkeztek károk. Ma indult a Kékszalag, sok vitorlás érkezett a versenyre, ezeket a károkat is nyilván összesíteni kell, a szükséges bejelentéseket meg kell tenni. Balatonfüred és környéke a szőlő- és bortermelésről is ismert, és az intenzív jégeső az eddigi információk szerint a szőlőben is nagy károkat okozott, ezért minimális termés valószínűsíthető” - mondta Bóka István, Balatonfüred polgármestere az InfoRádiónak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brutális vihar zúdult Füredre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást