Rengeteg nyári tábor várja a rászorulókat

Infostart
2016. július 12. 16:18
Több ezer rászoruló család számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat táborai jelentik az egyetlen nyári kikapcsolódási lehetőséget. A szervezet nem csak gyermekek és fogyatékkal élők, hanem hajléktalan emberek és idősek számára is szervez táborokat. Ezek egy része napközbeni programot jelent, de évről évre több az ottalvós tábor is – mondta Hunyadi Anett, a szolgálat önkénteseket koordináló munkatársa az InfoRádiónak.

„A Máltai Szeretetszolgálat elsősorban a rászoruló családoknak és gyermekeknek szervez táborokat, illetve fogyatékkal élő embereknek, időseknek és hajléktalanoknak is. A táborokat az intézményeink szervezik, de évről évre emelkedik azoknak az önkéntes csoportoknak a száma, akik tábort szerveznek” - mondta Hunyadi Anett, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkénteseket koordináló munkatársa.

Hozzátette: az intézmények közül azok szerveznek tábort, amelyek gyermekekkel foglalkoznak.

„A Modell-programjainkban dolgozó önkéntesek és munkatársak is szerveznek táborokat, ezek főként a mozgó játszótereinken dolgozó munkatársak és a hátrányos helyzetű kistérségekben élő gyermekeket igyekeznek segíteni” - fogalmazott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa.

Hunyadi Anett elmondta: bőven vannak ottalvós táborok is, ezek átlagosan 3-7 naposak, közel 60 ilyen tábort szervez idén a szeretetszolgálat.

„Nagyon sok napközis táborunk is van, ezeket elsősorban a vidéki önkéntes csoportjaink szervezik, nagyon népszerűek, itt is különböző játékokkal és programokkal igyekeznek szórakoztatni a gyerekeket. Arra is ügyelünk, hogy bőséges étkezést biztosítsunk a gyerekeknek, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy ők rászoruló családokból érkeznek” - hangsúlyozta Hunyadi Anett.

A szeretetszolgálat munkatársa kiemelte: a napközis táborok olyan tematikus hetek, amelyek mindig valamilyen téma köré szerveződnek.

„Lesz kézműves táborunk, élménytáborunk, bűnmegelőzési táborunk a helyi rendőrséggel összefogva, könyvmolytáborunk, focitáborunk, úszótáborunk, hittantáborunk, tehát nagyon sokrétű programokat kínálunk idén is” - mondta Hunyadi Anett, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkénteseket koordináló munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rengeteg nyári tábor várja a rászorulókat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást