Nem csak a KRESZ szabályait kell betartani az autópályán

Infostart
2016. július 12. 21:06
Az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője szerint az autópályákon szolgálatot teljesítő több rendőr valóban szabálykövető magatartásra késztetné az autósokat, de a baleseteket mindenekelőtt a figyelmesebb vezetéssel lehet megelőzni. A legtöbb tragédiát ugyanis az okozza hétvégenként, hogy sokan nem tudják, hogyan kell közlekedni a sztrádákon.

„Nem a rendőrség jelenléte a meghatározó, hanem az autópálya sajátosságainak megfelelően kellene közlekedni” - jelentette ki Kiss Csaba.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője elmondta, az autópályákat tartják a legbiztonságosabb útvonalnak, hiszen fizikailag el van választva egymástól a két, szemben lévő forgalmi sáv, sokan azt gondolják, kevés figyelem és összpontosítás kell a szabályos közlekedéshez, de néha éppen ez a hátránya.

„Főleg kánikulában nagyon könnyen tompul a járművezető figyelme, sokkal meghosszabbodhat a reakcióidő. Komolyabban kellene venni az autópályán való közlekedést, mint sokan teszik” - hangsúlyozta Kiss Csaba.

Hozzátette, úgy előzzünk, hogy minél nagyobb legyen a sebességkülönbség. Csak akkor menjünk ki a gyorsabban haladó járművek közé, ha már megfelelő sebességgel haladunk, hogy minél hamarabb be tudjuk fejezni az előzést, utána pedig vissza kell sorolni és nem feltartani a többieket.

„Nem biztos, hogy szerencsés egy nagy sebességgel, függetlenül attól, hogy szabálytalanul, közlekedő jármű elé kimenni és minimális sebességkülönbséggel megelőzni az előttünk haladót” - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője.

Kiss Csaba megjegyezte, sokan nem figyelnek a többiekre, csak magukkal vannak elfoglalva.

„Ez a nagy forgalom és a nagyobb sebességgel való közlekedés miatt hirtelen fékezésekre késztethet, ami pedig olyan hullámzó hatással van a forgalomra, hogy akár vészfékezésre is kényszerítheti a többi közlekedőt” - tette hozzá az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője.

Jó lenne, ha minden kilométerkőhöz lehetne rendőrt állítani, de mindenkinek be kell tartania a szabályokat és a többiekre is figyelve kellene közlekedni – hangsúlyozta Kiss Csaba.

„Ha meglátnak egy rendőrautót vagy egy sebességmérőt, annak vannak hatásai, visszafogják magukat az autóvezetők, de ha csak emiatt tartják be a szabályokat, az régen rossz. Sokkal fontosabb az, hogy rugalmasan, a forgalom ritmusának megfelelően közlekedjünk!” - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője.

Sok olyan autóvezető van, aki nincs tisztában az autópályán való közlekedés természetével, a KRESZ-szabályain túl azokkal az ismeretekkel, amelyek ahhoz kellenek, hogy valóban rugalmasan és hatékonyan lehessen közlekedni – hangsúlyozta Kiss Csaba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem csak a KRESZ szabályait kell betartani az autópályán
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást