eur:
394.24
usd:
365.15
bux:
65524.89
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Új oktatási fórumot hoz létre a kormány - a nap hírei

A tagállamok fenyegetettségéről tárgyal a NATO varsói csúcstalálkozója. Még kérdéses a 3-as metró infrastrukturális felújításának kezdési időpontja - közölte a főpolgármester. Dallasban 5 rendőrt lőttek agyon orvlövészek egy tüntetésen.

Megkezdődött a NATO kétnapos csúcstalálkozója Varsóban. A tagállamok képviselői elsősorban a katonai szövetség keleti és déli szomszédságában tapasztalható, főleg az Oroszország miatti fenyegetésekre adandó válaszokról döntenek. Az értekezlet megkezdése előtt az Európai Unió és az észak-atlanti szövetség védelmi együttműködését megerősítő megállapodást írt alá a NATO-főtitkár, illetve az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke.

Mintegy ezer katonát vezényel Lengyelországba az Egyesült Államok - jelentette be az amerikai elnök. Barack Obama elmondta: 2017-től egy 4200 katonából álló páncélozott brigádot telepítenek több kelet-európai országba, ennek a haderőnek a főhadiszállása lesz Lengyelország.

Pénzügyi, politikai és identitásválság is sújtja az Európai Uniót - jelentette ki a kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos. Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte a közösséget megosztó törésvonalak eltüntetéséért az európai modell megváltoztatására van szükség.

Még kérdéses a 3-as metró infrastrukturális felújításának kezdési időpontja, de az időtartam változatlan - közölte a főpolgármester. Tarlós István hozzátette: ha az Európai Beruházási Bank hitelének emelésével és kormánygaranciával kell végrehajtani a beruházást, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy a 137 és fél milliárd forintos uniós forrást más projektek beruházására fordíthassa a főváros.

Zöld liget címmel fórumsorozatot indít a Városliget Zrt., hogy mindenki elmondhassa véleményét a tervezett fejlesztésekről - közölte a Liget projekt miniszteri biztosa. Baán László azt mondta: már 5 éve van lehetőség a véleménynyilvánításra, de a fórumsorozat most lehetőséget ad a további vélemények kifejtésére.

Több mint egymilliárd euró értékben kötött le forrást közlekedésfejlesztésre Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte, hogy ezzel Magyarország a teljes rendelkezésre álló forrásmennyiséget felhasználhatja, ami egyetlen másik visegrádi államnak sem sikerült.

Dinamikus pályára állt a magyar vasút - jelentette ki a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Tasó László a 66. Vasutasnapon tartott tisztavatón hangsúlyozta: a közlekedés Magyarországon húzóágazat, amely sokat tesz az ország versenyképességének javításáért.

Új oktatási fórumot hoz létre a kormány. Egy, a korábbi Közoktatás-politikai Tanácshoz hasonló testület alakul, amelyben minden érdekelt szereplő megjelenik - közölte az oktatási államtitkár. Palkovics László a Magyar Időknek azt mondta: az új fórum létrehozását a szakszervezetek kezdeményezték, és a kerekasztal még szeptemberben tárgyal róla.

Csak a munka, a tanulás és a kultúra tudja felemelni a magyarországi cigányságot is - jelentette ki egy budapesti konferencián az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a felzárkózási stratégiát és a eredményeit értékelve arról beszélt, hogy az elmúlt 2 évben szinte minden mutatóban javultak a roma közösségek életfeltételei.

Átlagon felüli gabonatermésre számít a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor elmondta: a csaknem 1 millió hektáron vetett őszi búza negyede már a magtárakban van. Hozzátette: az ország kenyérgabona- és takarmányszükséglete biztosított, emellett exportra, valamint vetőmagnak is jut elég búza.

Az elmúlt 6 évben több mint 850 ezren éltek a kedvezményes honosítás lehetőségével. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta: az eljárásban 780 ezren tették vagy teszik le a napokban az állampolgársági esküt és 70 ezren kaptak a diaszpórában állampolgársági megállapítást.

Ausztriában 12 év után elköszönt hivatalától az államfő. Heinz Fischer beszédében kiemelte: Ausztria menekültpolitikájának ésszerűnek és emberiesnek kell lennie, nem elég csak az egyik szempontot figyelembe venni. A távozó államfő rövidlátó döntésnek minősítette az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból.

Kötelezettségszegési eljárást indít Horvátország ellen a svájci frank alapú hitelek eurósítása miatt az Európai Bizottság. Az indoklás szerint Zágráb a bakokra hárított költségekkel megszegte a befektetésekről szóló uniós törvényeket és kétoldalú szerződéseket.

Az Egyesült Államokban fehéreket, különösképpen fehér rendőrtiszteket akart megölni a csütörtök esti dallasi lövöldözés egyik elkövetője. A rendőri erőszak és túlkapások elleni tüntetés alatt orvlövészek nyitottak tüzet rendőrökre Dallasban, öt járőr meghalt, hét rendőr megsebesült. A feltételezett elkövetők közül két férfit és egy nőt őrizetbe vettek a hatóságok, a negyediket pedig agyonlőtték, mivel még a rendőrökkel folytatott tárgyalások közben is lövöldözött.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×