eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kövér: ha a magyarok megvédik magukat, Európát is védik

Kövér László szerint ha a magyarok képesek magukat megvédeni saját hazájukban, akkor ezzel az európai civilizációt és kultúrát is megóvják a migráció okozta identitás- és civilizációs válságtól.

Az Országgyűlés elnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kisvárdai nyári táborának keretében rendezett pénteki kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, minél több migránst fogad be és integrál Európa, annál nagyobb eséllyel fog bekövetkezni az a lehetőség, hogy később ők fogják integrálni a többségi társadalom európai kultúrájú, keresztény gyökerű tagjait.

Ebben a témában számos politikai küzdelem és vita zajlik most Európában, ennek része lesz az október 2-án megtartandó magyarországi népszavazás is - hangsúlyozta a házelnök.

Ha képesek vagyunk az "Istentől adott szállásterületünkön" a kultúránkat megvédeni, akkor azzal nemcsak saját magunkat, hanem az európai civilizációt és kultúrát is megvédjük, amiről a nyugati-európai politikusok egy része már nyíltan lemondott - jelentette ki Kövér László.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×