Bajt okozhat a szökőkútban fürdés - lapszemle

Infostart
2016. július 8. 07:07
A Népszabadság szerint az olimpiai pályázatért felelős cégnek nyilvánosságra kell hoznia a szerződéseinek adatait. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az előzetes minisztériumi számításnál is többen, csaknem 185 ezren jutottak szociális tüzelőhöz a télen.

A Magyar Időknek adott interjújában az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára azt mondta: a kormány létrehoz egy, a korábbi Közoktatás-politikai Tanácshoz hasonló testületet, amelyben minden érdekelt szereplő megjelenik. Palkovics László szerint az új fórum létrehozását a szakszervezetek kezdeményezték, és a kerekasztal még szeptemberben tárgyal róla, de annyit hozzátett, hogy a tanács a miniszter egy véleményezési joggal bíró testülete lesz.

A Népszabadság szerint az olimpiai pályázatért felelős cégnek nyilvánosságra kell hoznia a szerződéseinek adatait. A lap emlékeztet arra, hogy még áprilisban fordultak a budapesti olimpiai pályázatot koordináló, 250 millió forintos alaptőkével létrehozott társasághoz, mely cégekkel kötött szerződést, milyen értékben és milyen tevékenységre,

A Magyar Nemzet arról ír, hogy az előzetes minisztériumi számításnál is többen, csaknem 185 ezren jutottak szociális tüzelőhöz a télen, ami kétezerrel több a tavalyi rekordnál. A Belügyminisztérium adatai alapján idén összesen 2184 település kapott támogatást a tüzelő megvételére, ami szintén rekord.

A Magyar Időkből megtudhatják, hogy a BKV Zrt. közzétette a 3-as metró vonalszakaszán lévő állomások felújítására kiírt pályázatokat. Ezekben szerepel az a kitétel is, amely szerint az Európai Unió az M3-as projekt támogatásáról még nem döntött. Erre tekintettel a BKV az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha a kormány vagy a főváros nem vállal garanciát a beruházás pénzügyi fedezetére az ajánlati kötöttség ideje alatt.

A Népszabadság a Magyar Közlönyt idézi, amikor arról számol be, hogy a kormány visszavonja a Balaton Területfejlesztési Stratégia Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014-2020-as uniós és hazai forrásból megvalósuló határozatot. Ez összesen 321,5 milliárd forintot biztosított volna az Orbán-kormány réséről megígért fejlesztésekre.

A Magyar Nemzet úgy tudja, nem biztos, hogy meglesz a kétszázezer hiteles aláírása az MSZP-nek az állami földek eladása elleni népszavazás kötelező kiírásához. Ugyanis Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője tegnap arról tájékoztatott: a Gőgös Zoltánék által június 28-án leadott aláírásgyűjtő ívek közül eddig 8750-et ellenőriztek, és ezeken 61 047 érvényes aláírás volt, vagyis az aláírások 85,3 százaléka volt formai szempontból megfelelő, a többi nem. Beszámolója szerint a kezdeményezők összesen 27 973 ívet adtak le.

A Napi.hu szerint szeptember elsejétől kötelező felelősségbiztosítással lehet csak vállalkozni az egyszerű bejelentéssel érintett családi ház tervezésére és kivitelezésére. Ám egyelőre senkinek nincs fogalma arról, hogy ennek a felelősségbiztosításnak mire kell kiterjedni. Erről ugyanis eddig nem rendelkeztek a döntéshozók.

A Portfolio arról ír, több komoly sokkot is átéltek idén a tőkepiacok: az év eleji kínai, olajpiaci káosz, majd a nyáron a Brexit is megtépázta a kockázatosabb értékpapírok árfolyamát. Az abszolút hozamú alapok viszont szépen átvészelték az időszakot, majdnem 70 százalékuk legalább megőrizte év eleje óta az ügyfelek pénzét. A rugalmas befektetési stratégiával dolgozó szakemberek által kezelt portfóliók népszerűsége viszont nem nőtt az értékesítési adatok alapján, hiába növelték körülbelül 40 milliárd forinttal az alapok a vagyonukat közel fél év alatt.

A pénzcentrum.hu az ÁNTSZ-re hivatkozva számol be arról, hogy komoly baj lehet, ha valaki a szökőkútakban próbál felfrissülni a kánikulában. Nagy kockázatot jelentenek például a fertőtlenítő vegyszerek, mivel a szökőkutakban erősebb vegyszereket alkalmazhatnak, jóval nagyobb koncentrációban, mint például a medencékben. Ezek bőrirritációt, allergiás tüneteket okozhatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást