eur:
394.16
usd:
365.34
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rekordösszegű óvadék ellenében szűnhet meg Vizoviczki László letartóztatása

Rekordösszegű óvadék ellenében szűnhet meg a költségvetési csalással, illetve egy másik ügyben vesztegetéssel vádolt Vizoviczki László előzetes letartóztatása - derült ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Póta Péter, a törvényszék szóvivője elmondta: a bíróság szerdán elfogadta a vádlott védőjének összegmegjelölés nélküli óvadékkérelmét. A nem jogerős döntés értelmében 250 millió forint óvadék fejében szűnhet meg a vádlott előzetes letartóztatása. A bíróság egyidejűleg házi őrizet elrendeléséről és elektronikus nyomkövető használatáról is döntött.

A bíróság végzése nem jogerős. Az ügyészség az óvadékkérelem elutasításáért fellebbezett, míg a védelem a házi őrizet elrendelését kifogásolja.

Póta Péter elmondta: az eddigi legmagasabb összegű óvadék a Fővárosi Törvényszéken 60 millió forint volt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×