Megoldódhat a patikaliberalizáció utáni krízis

Infostart
2016. július 6. 20:46
2017. január elseje után csak azok a gyógyszertárak kapnak működési engedélyt, amelyekben a gyógyszerészi tulajdoni hányad meghaladja az 50 százalékot. Ezt a folyamatot segíti, hogy július elsejétől kedvezőbb feltételekkel juthatnak hitelhez a gyógyszerészek.

A patikaliberalizáció utáni krízis megoldódni látszik, a tavalyi mérlegbeszámolók alapján ugyanis a gyógyszertárak össznyeresége meghaladja a liberalizáció előtti szintet – monda az egészségügyért felelős államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett arra, hogy egy korábbi kormánydöntés több éves türelemidőt adott arra, hogy több lépcsőben tulajdonrészt szerezzenek a gyógyszerészek a patikákban.

„A döntés, hogy 2014. január 1-jétől a patikában dolgozók össztulajdon-arányának meg kell haladnia a 25 százalékot, 2017. január 1-jétől pedig meg kell haladnia az 50 százalékot. Szeretném hangsúlyozni, hogy 2017. január 1-je után az a patika, ahol ez a tulajdoni hányad nem áll fent, nem kaphat működési engedélyt” - fogalmazott az egészségügyért felelős államtitkár.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke arról beszélt, hogy július elsejétől kedvezményes hitelfelvételi lehetőség segíti a patikusokat abban, hogy megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak.

„A tulajdonosi program végigvitelét igazolja és garantálja a patikaalap mostani változtatása. Szeretném jelezni, hogy az eddigi 3 százalék helyett

1,5 százalékos kamatteherrel vehetik igénybe a gyógyszerészek a hitelt. Az eddigi maximum 60 millió forint helyett 150 millió forintot igényelhetnek. És volt a szabályozásban egy képlet, amely a gyógyszertárak gazdasági adatait figyelembe véve túl szigorúnak bizonyult, ezért egy olyan korrekcióra is sor került, hogy a hozamvárakozás figyelembe vételével üzleti terv alapján lehessen a továbbiakban a patikaalap hitelkonstrukciót igénybe venni” - mondta a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt is közölte, hogy hány patikát érinthet a január elsejétől életbe lépő változtatás.

„2300 patika van ma Magyarországon működési engedéllyel, és ebből körülbelül 700 patika van, amelynek még nincs meg az 50 százalékot meghaladó patikusi tulajdoni hányada” - ismertette.

Ezek közül körülbelül 500 esetében jelenleg 25 és 40 százalék körül van a gyógyszerészek által birtokolt tulajdoni hányad.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Így oldódik meg a patikaliberalizáció utáni krízis
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást