Végre a kutyák is fürödhetnek a Balatonban

Infostart
2016. július 5. 06:52
Kedvező a kutyastrand fogadtatása - véli Fonyód polgármestere. Hidvégi József szerint egy nagyon régi problémát oldottak meg azzal, hogy több ezer négyzetméternyi területet jelöltek ki kutyafürdetésre.

„Egyre nagyobb igény merült fel arra, hogy a kutyákat is le kellene engednünk a vízre. A fonyódi lakosok és a nyaralótulajdonosok eddig is a most kijelölt a területre vitték le a kutyájukat. A strandokról és fürdőhelyekről a kutyák ki vannak tiltva, de nekik is teret kell adni a fürdőzésre. Ezért döntött úgy még tavaly novemberben a képviselő-testület, hogy megpróbálunk kialakítani egy kutyás strandot” - mondta Hidvégi József, Fonyód polgármestere.

Hozzátette: felmerültek még további igények is a kutyastrandra, ilyen például, hogy az emberek szeretnének büfét és kutyaételeket elárusító üzleteket a helyszínre.

„De felmerült az is, hogy húzzunk fel kerítést, mert így biztonságosabb a kutyáknak és a kutyás strand melletti területen tartózkodók számára is” - jegyezte meg.

A polgármester azt is elmondta, hogy vannak olyan gazdák, akik nem szedik össze a kedvenceik után a kutyaürüléket.

„Az etikettre vonatkozó táblákat próbáljuk jól észrevehető pontokra kihelyezni, hogy mindenki tisztában legyen a kutyastrandot érintő viselkedéskultúrával. Tettünk be újabb lejárókat is, mert a korábbi egyetlen lejáró kevésnek bizonyult. Próbálunk azonnal reagálni minden felmerülő igényre” - hangsúlyozta Fonyód polgármestere.

Mint mondta, a képviselő-testület először 1200 négyzetmétert jelölt ki a kutyastrandra, de nagyon gyorsan kiderült, hogy ez kicsi.

„A múltkori testületi ülésen több mint 3000 négyzetméterre növeltük a kutyastrand területét, de most hétvégén még ez is kicsinek bizonyult, tehát lehetséges, hogy ismét növelnünk kell a terület nagyságát, mert akkora igény van rá” - Hidvégi József, Fonyód polgármestere az InfoRádiónak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Végre a kutyák is fürödhetnek a Balatonban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást