Szanyi Tibor alkotmányjogi panaszt nyújtott be a kúriai döntés ellen

InfoRádió / MTI
2016. július 4. 11:49
Alkotmányjogi panasszal fordult a szocialista Szanyi Tibor az Alkotmánybírósághoz (Ab) a kvótareferendummal kapcsolatos május 3-ai kúriai döntés miatt.

Az európai parlamenti (EP-) képviselő hétfőn Budapesten a panasz benyújtása után tartott sajtótájékoztatón azzal érvelt, hogy a kormány által kezdeményezett népszavazás súlyosan sérti az Európai Unió szuverenitását, mert a 2007-ben aláírt lisszaboni szerződés közös politikává teszi a menekültügyi kérdéseket.

Szanyi Tibor szerint a kérdés a költségvetést is érinti. Ezt azzal magyarázta, hogy ha Magyarország nem fogadja be a menekülteket, akkor menekültenként közel 79 millió forintot lesz köteles fizetni.

Hozzátette: ez 1294 fővel számolva 102 milliárd forintot jelent.

Emlékeztetett arra, hogy korábban már fordult az ügyben az Alkotmánybírósághoz, felülvizsgálati kérelmét a testület azonban elutasította. Szanyi Tibor kérelmében a népszavazás kiírását elrendelő május 10-ei országgyűlési határozatot támadta meg, az Ab június 21-én utasította el.

Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy ha az államfő panasza elbírálása előtt kiírja a referendumot, akkor a strasbourgi testületekhez fordul.

Szanyi Tibor úgy látja, hogy Lázár János miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő meg akarnak ágyazni "a Huxitnak", a magyar kilépésnek, illetve egy arról szóló népszavazásnak. Ez politikai bűncselekmény Magyarország népével szemben - mondta.

Beszélt arról is, hogy társadalmi vitát lát szükségesnek Magyarország európai uniós tagságáról, az EU fő céljáról, az egyre szorosabb egységről.

A Kúria május 3-án hagyta jóvá a Nemzeti Választási Bizottság kvótareferendumot hitelesítő határozatát.