eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Így politizál majd az új MSZP-elnök

Az MSZP szombaton megválasztott elnöke szerint a baloldali ellenzéki pártoknak az Orbán-kormány leváltása érdekében választókerületenként egy jelöltet kell állítaniuk 2018-ban a parlamenti választáson. Molnár Gyula az MTI-nek adott interjújában jelezte, gyors és békés tisztújítást szeretne a parlamenti frakcióban és Tóth Bertalan hangsúlyos szerepvállalását. Arról is beszélt, hogy nem kérnek bocsánatot többet, higgyék el az emberek, hogy az MSZP megtanulta, hol hibázott.

Molnár Gyula az elnökváltást azzal magyarázta, hogy a kongresszusi küldöttek többsége hálás azért, amit a távozó elnökség a nehéz helyzetben lévő párt stabilizálásáért tett, de úgy gondolták, ebbe az irányba nincs már növekedési potenciál, változtatni kell.

Szerinte tízből hat magyar úgy gondolja, hogy kormányváltás kell, és most az a feladat, hogy tízből négy ember azt mondja, az a jó irány, amit a szocialisták vagy a szocialisták dominálta együttműködés képvisel.

A pártelnök előnynek tartja, hogy nem parlamenti képviselő, mert így nem kötik a nemzeti együttműködés rendszerének szabályai. Véleménye szerint a parlamenti szabályok átalakítása, "a házelnök mentális megroppanása" óta a konstruktív ellenzékiség kifejezés kiüresedett; a parlament nyilvánosság megszűnt, ezért elsősorban nem a parlamentben kell megmutatni, mit gondolnak az országról.

Úgy látja, azzal nem lehet választást nyerni, hogy váltsák le Orbán Viktor, arról is kell valamit mondani, hogyan nézzen ki az ország. Hozzátette: a parlamenti frakciónak ki kell dolgoznia 10-15 törvényt - például a közszféra béremeléséről, az egészségügyi reformról, az oktatással kapcsolatban - , amelyet fontosnak gondol, és amelynek parlamenti benyújtásával állásfoglalásra kényszeríti a Fideszt.

Molnár Gyula kifejtette: a parlamenten kívüli politizálás nagyon sok vidéki program szervezését jelenti, és ide sorolta az értelmiséggel, a szakszervezettel és a civilekkel való folyamatos kapcsolatot is. Az ezekkel a csoportokkal való együttműködést konkrét ügyekben tartja elképzelhetőnek. Az a feladatuk, a Fideszénél több szavazójuk legyen, ehhez pedig meg kell hallani az emberek hangját - tette hozzá.

A pártelnök szerint megnyerhetik a 2018-as választást, mert a változás igénye megvan a társadalomban, és a Fideszen belül, illetve a Fidesz és a társadalom között komoly feszültségek vannak.

Elmondta, nem kérnek bocsánatot többet semmiért, azt kérik az emberektől, hogy bízzanak bennük és higgyék el, az MSZP megtanulta, hol hibázott, azt is kérte, hogy az emberek ne higgyék el az "elmúltnyolcévezés" politikai magyarázatát a Fidesz saját hibáira.

Kitért arra, azt kérte pártja politikusaitól, töröljék szótárukból az összefogás szót. Együttműködésre szükség van az ellenzéki pártok között, mert a Fidesz, a Jobbik is kínál egy utat, a baloldal nem kínálhat "tizenkét utat", egy utat kell kínálnia - hangsúlyozta.

Az Orbán-kormány leváltása érdekében mind a 106 választókörzetben egy jelöltet kell állítania a baloldali pártoknak; aki ebből kimarad, arra az emberek azt fogják mondani, hogy Orbán Viktort támogatja - mondta.

Molnár Gyula a pártok közötti együttműködésről közölte, nem lehet "a gyeplőt bedobni a lovak közé" a 106 választókerületben a jelöltkiválasztáskor, ugyanakkor azt még nem tudta megmondani, hogyan képzeli el ennek az együttműködésnek a felső szintjét.

Az önálló MSZP-s miniszterelnök-jelöltet firtató kérdésre azt mondta: külsős vagy pártpolitikus lesz. Ha utóbbiról van szó, akkor az MSZP elsősorban Botka Lászlóban gondolkozik, ezért kérte őt arra, hogy irányítsa a kormányzati munkára való felkészülést - mondta.

A DK-elnökére vonatkozó kérdésre azt mondta, Gyurcsány Ferenc olyanná vált, mint "a sóska az óvodás gyerekeknek", vele lehet riogatni. Molnár Gyula szerint a kérdést úgy kell feltenni: le akarják-e győzni Orbán Viktor és megpróbálják-e "kezelni" Gyurcsány Ferencet.

Szólt arról is, politikusként érti, hogy a DK stratégiája az, hogy elvegye az MSZP szavazóit, mert máshonnan nem tud új szavazókat szerezni. Ettől nem boldog - folytatta -, és azt üzeni, hogy ezt nem fogják hagyni és vissza fogják szerezni a szavazókat.

Gyurcsány Ferenc Horn Gyuláról tett kijelentésére - miszerint ha Horn élne, DK-s lenne - közölte, ízléstelen, hogy egy párt érzelmi életébe belegázolnak. "Horn Gyula soha életében nem lenne más párt tagja, mint az MSZP-é" - jelentette ki, hozzátéve: "Horn Gyulát nem adjuk".

Horn Gyula "soha nem hagyná el az MSZP-t, soha nem árulná el az MSZP-t, soha nem verné szét az MSZP-t, soha nem tenne olyat, hogy a volt pártjával szemben politizálna" - fogalmazott.

Molnár Gyula közölte, egy ideig ő maga látja el a pártigazgatói feladatokat. Nyilvánvalóvá tette, hogy a politikai akaratképzés centrumának a megyei elnököket tekinti, de megtartják a választókerületi felelősöket, társadalomszervezőket is. Júliusig végigjárja a megyéket.

A frakció tisztújításáról - ami várhatóan egy hét múlva lesz - azt mondta, gyors és békés tisztújítást szeretne. Azt szeretné, ha Tóth Bertalan hangsúlyos szerepet vállalna a frakcióvezetésben.

Szólt arról is, hogy szeretné a politikai döntés-előkészítést szélesebbre vonni, a legnagyobb kritika ugyanis az az előző vezetéssel szemben, hogy nagyon szűk körben születtek a döntések.

Kitért arra, hogy szeretne egy mozgalmi centrumot a pártnak. azt még nem tudja, hol lesz a központ, megnéznek néhány saját és a barátaik által felajánlott ingatlant.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Az Orbán-Zelenszkij-találkozóról egyeztetett az ukrán és a magyar külügy

Az Orbán-Zelenszkij-találkozóról egyeztetett az ukrán és a magyar külügy

Ukrán és magyar tisztviselők telefonbeszélgetést folytattak, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatokban elért eredményeket. Andrij Ermak, Ukrajna Elnöki Hivatalának vezetője és Szijjártó Péter, Magyarország külügyi és külgazdasági minisztere megállapodtak abban, hogy a jövő héten ismét megbeszélést tartanak, és folytatják a közös munkát az ukrán elnök és Magyarország miniszterelnöke közötti találkozó előkészítéséhez – számolt be az ukrán Rubryka.com.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×