eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Holnaptól kötelezhetik a felnőtt gyermekeket a szülőtartásra - lapszemle

Pénzcentrum arról számol be, hogy július elsejétől, vagyis a holnapi naptól lép érvénybe az a törvénymódosítás, amely alapján a felnőtt gyermeket már egy harmadik fél is kötelezheti arra, hogy eltartsa a szüleit.

Újabb két hónappal, szeptember 1-jéig meghosszabbította az ügyészség a nyomozást a Nemzeti Választási Irodánál februárban botrányt okozó kopasz, kigyúrt férfiak ügyében - írja a Magyar Nemzet, kitérve arra, hogy jelenleg is tart az ügyben a bizonyítékok elemzése, értékelése. A lap felidézi, hogy februárban kigyúrt, kopasz férfiak megakadályozták a szocialista Nyakó István abban, hogy beadja népszavazási kérdését a vasárnapi boltzárról.

A Népszabadság értesülése szerint drágább lehet az elfekvő, vagyis a korábbinál jóval többet kell majd fizetni a kórházakból elbocsátott, ápolási otthonba kerülő betegek ellátásáért. A lap birtokába került kormány-előterjesztés szerint az átalakítás célja, hogy az egészségügyet megszabadítsák a szociális feladatoktól: a több mint 2 és fél milliárdos ágazati szintű takarékoskodást azonban az érintettek, illetve hozzátartozóik fogják kifizetni.

A Magyar Idők arról ír, hogy csaknem kétszer annyi családi ház építése kapott zöld jelzést már az első fél évben, mint amennyi építési engedélyt tavaly összesen kiadtak egylakásos épületre: fél év alatt csaknem 10 ezer bejelentést tettek 300 négyzetméternél kisebb lakóingatlan megépítésére. A lap szerint az otthonteremtési program mellett az építésügyi jogszabályok változása áll a növekedés hátterében.

A Népszabadság azt írja, hogy Tóbiás József egyik bizalmasának leváltásával kezdte munkáját Molnár Gyula, az MSZP új elnöke, menesztette ugyanis az elődje által kinevezett pártigazgatót, Katona Tamást. A lap értesülése szerint Botka László egyelőre nem találja helyét a változtatások közepette, sőt nagyon meg is sértődött, mert nem őt, hanem Hiller Istvánt választották a választmány élére.

A Magyar Nemzet is arról cikkez, hogy milyen változások lesznek az MSZP-ben a pártelnökválasztás után. A lap úgy tudja, hogy teljesen átszervezik a szocialista frakciót és Tóth Bertalan, Burány Sándor és Varga László kerülhet a frakcióvezetésbe.

Bár jelölést is kapott, Csárdi Antal mégsem indul el az LMP társelnöki posztjáért a párt július 16-ra és 17-re kitűzött kongresszusán – tudta meg a Magyar Idők. A lapnak Csárdi Antal úgy fogalmazott: bár fontolgatta az indulást, de végül mégis meggondolta magát, mert úgy érzi, a pártban más feladatok hárulhatnak rá. Hivatalosan eddig Hadházy Ákos fogadta el a jelöltséget az LMP társelnöki tisztségére.

A Portfolio szerint gyászos kilátásai vannak a kormány újraiparosítási tervének, ha nem történik szerkezeti változás. A lap idézi a nemzetgazdasági miniszter tavaszi értékelését az Irinyi-terv bejelentésekor. Varga Mihály akkor azt mondta, a stratégia egyik célja, hogy az ipar aránya a bruttó hazai termékben a jelenlegi 23,5 százalékról 30 százalékra emelkedjen 2020-ig. Ezzel párhuzamosan viszont csökkenteni kell az ipar egyoldalú függését a járműgyártástól és meg kell erősíteni a többi ágazatot is.

A Pénzcentrum arról számol be, hogy július elsejétől, vagyis a holnapi naptól lép érvénybe az a törvénymódosítás, amely alapján a felnőtt gyermeket már egy harmadik fél is kötelezheti arra, hogy eltartsa a szüleit. Megmutatják azt, hogy ez pontosan milyen kötelezettségeket ró az érintettekre, és azt is milyen mértékben érintheti a pénztárcájukat ez a változtatás.

A napi.hu arról ír, hogy a legnagyobb magyarországi gyorsétterem hálózat mintagazdasággá jelölte ki az egyik legnagyobb magyar baromfi-feldolgozót, ami a világon elsőként történik meg nálunk. Az étteremlánc abban bízik, hogy fellendül a szendvicsforgalom. 

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×