Vigyázat, süniinvázió!

InfoRádió
2016. június 29. 06:08
Ezekben a hetekben fejeződik be a keleti sün ellési időszaka. Ne háborgassuk a védett állatok búvóhelyét és ne etessük a kis sünöket! - hívta fel a figyelmet Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

„Olyan szerencsések vagyunk, hogy ez a különleges megjelenésű, tüskés bundát viselő állat követte az embereket a lakott területre is, tehát ha ebben a nyári időszakban este, szürkületkor vagy kora reggel sétálunk a lakótelepen vagy a kertvárosi övezetben, találkozhatunk velük. Sajnos éjszakai életmódjukból fakadóan nehéz észrevenni őket, sokat el is ütnek az autók” - emelte ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Mint elmondta: „ez a kis termetű, emlős állat alapvetően ragadozó fogazattal rendelkezik, a fő táplálékát gerinctelen állatok, férgek, puhatestűek, ízeltlábúak, a gerincesek közül pedig kisebb hüllők, elsősorban gyíkok képezik, de képes elkapni akár a kisrágcsálókat: egereket, pockokat is, kisebb termetű, Magyarországon élő mérges kígyókkal, viperákkal is tud végezni a sün.” Hullott gyümölcsöket is szívesen eszik. Védett állat, természetvédelmi értéke 25 ezer forint példányonként – tette hozzá Orbán Zoltán.

A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy ha sünt találunk, semmiképpen se kezdjük el döfködni, mert elpusztíthatjuk és a fészekben akár kölykök is lehetnek. Orbán Zoltán azt ajánlja, óvatosan bontsuk meg a lakhelyüket.

„Soha nem gyújtsuk föl a lomb- és rőzserakásokat, mert élve elégnek a sünök, sőt még békák, gyíkok és más élőlények. Gallyrakások egyrészt magánházak kertjeiben keletkeznek, ott a gallyrakások felszámolását nyugodtan el lehet halasztani néhány héttel, hogy a sünik megerősödjenek annyira, hogy éjjel tudják követni az anyjukat. Másrészt olyan kertgondozó önkormányzati szerveknél, ahol rendszeresen sünkölykök vannak, érdemes a munkatársakat sünmenedékkel, süngarázzsal ellátni” - mondta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Orbán Zoltán magyarázata szerint a süngarázs egy kisméretű, lapos kutyaházhoz hasonlít, az egyik oldalán van egy bejárat, a folyosón balra fordulva az állat a lakókamrába jut. A teteje levehető, a lakótér feltölthető száraz fűvel, falevéllel és itt lehet ellenőrizni, hogy van-e benne lakó. A süngarázst ki lehet rakni parkokba, az állatok be tudnak költözni.

Nem kell etetni a sünöket, sőt tilos is, mert az emberi táplálékok egyrészt hasmenést okozhatnak nekik, főleg a kölyköknek, másrészt nem szerencsés, ha az embernek kiszolgáltatva mesterséges élelemhez szoknak az állatok, ahelyett, hogy az anyjuktól megtanulnák, mik a természetes táplálékaik és megszerzési módjuk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vigyázzunk a sünikre!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást