eur:
393.86
usd:
369.41
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Tegyen meg mindent a lakása biztonságáért a nyaralás előtt!

Átlagosan 10-15 perc alatt törnek be egy-egy lakásba - áll egy felmérésben. A magyar lakások többségének van biztosítása, de évente érdemes aktualizálni a szerződést.

A magyarországi lakások 72-73 százaléka biztosított - mondta a Magyar Biztosítók Szövetsége lakásbiztosítási bizottságának elnöke. Deliága Judit hozzátette, a szerződésünket azonban érdemes évente felülvizsgálni, és aktualizálni, ha például felújítás történik. De annak is utána kell járni, hogy az alapbiztosításban benne van-e a vagyonvédelem.

Általánosságban az elemi és a tűzkár minden biztosítónál alap, de az egyéb károk, mint például a csőtörés vagy a betöréses lopás kockázat, eltérő lehet az egyes biztosítók feltételei között: benne van az alapbiztosításban vagy külön díjért lehet megkötni.”

Deliága Judit azt is elmondta, hogy mit kell tenni akkor, ha a lakásunkba betörtek.

Várjuk meg a rendőrséget, ne mozdítsunk el semmit, ne nyúljunk semmihez, hogy a nyomokat megfelelőképpen tudják rögzíteni. A rendőrségnek és a biztosítónak egyaránt fontos, hogy az eltulajdonított vagyontárgyakat minél pontosabban határozzuk meg.”

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy nyaralás előtt érdemes megnézni azt, hogy mindent megtettünk-e a lakásunk biztonságáért és védelméért.

A betörések egy része szervezett, az elkövetők pedig többnyire több napot szánnak arra, hogy körülnézzenek és felmérjék egy-egy ingatlannál a védelmi rendszereket – derül ki az Országos Kriminológiai Intézete tavaly készült felmérésből. Barabás Tünde osztályvezető elmondta, 100 betörés miatt elítélt fogvatartottat kérdeztek meg.

Általában 10-15 percet igényel egy betörés. Aki egyedül megy be, rendszerint elviszi, amit talál, minél gyorsabban pénzt, ékszert és könnyen kivihető dolgokat. Ahol csoportok alakulnak, ott nagyon sokszor bizonyos dolgokra mennek rá, például lakótelepeken csak pénzt, bankkártyát vagy műszaki cikkeket visznek el” - tette hozzá Barabás Tünde.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Amerikai hadihajók sora érkezik Izrael partjaihoz, Washingtonnak kellett leállítania Jeruzsálemet – Híreink az iráni-izraeli konfliktusról csütörtökön

Amerikai hadihajók sora érkezik Izrael partjaihoz, Washingtonnak kellett leállítania Jeruzsálemet – Híreink az iráni-izraeli konfliktusról csütörtökön

Izrael fontolóra vette, hogy azonnali megtorló katonai akcióval reagáljon az Irán által elkövetett múlt szombati támadássorozatra, de végül tartva az esetleges eszkalációtól, elvetette ezt a lehetőséget - számolt be az Axios hírügynökség értesüléséről a Sky News. A héten az izraeli hadsereg és a Shin Bet bejelentése szerint légicsapásban életét vesztette a Hamász belbiztonsági részlegének vezetője, Juszef Shabat - tudósított a Times of Israel. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×