Már most több a parkolóhely a repülőtéren és még nincs vége a bővülésnek

Infostart
2016. június 24. 20:23
Egyre több a parkolóhely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - mondta az InfoRádiónak a Budapest Airport szóvivője. Hardy Mihály kiemelte, tavalyhoz képest 40 százalékkal több parkolóhely áll az utasok rendelkezésére.

„Az elmúlt években olyan dinamikusan növekszik a forgalom, hogy egyre nagyobb szükség van további parkolóhelyekre a repülőtéren. Ezért most több lépcsőben nekiálltunk, minden lehetséges helyet kihasználva bővíteni a parkolót. A hétvégén nagyjából 300 új parkolóhelyet adtunk át, de idén összesen ezer új parkolóhelyet nyitunk, ami 40 százalékos bővülést jelent tavalyhoz képest” - emelte ki Hardy Mihály.

A Budapest Airport szóvivője elmondta, a parkolószolgáltatás is többszintű.

„Vannak olyan kiemelt helyek, mint például az úgynevezett Business parkoló, ahova az üzletemberek tehetik be az autóikat két-három napra: Itt kamerás őrzés és rendszámfelismerő védi az autókat, állandó ügyfélszolgálat van és egy shuttle busz viszi föl az utasokat a terminálra. Az árszámítás alapja a Holyday parkolóban például az, hogy olcsóbb legyen egy hétre, mint ha az utasok taxival mennének ki a repülőtérre és vissza a városba. Ha időben lefoglalják, mondjuk egy-két héttel az utazás előtt az interneten, akkor többezer forintot is meg lehet spórolni” - fűzte hozzá Hardy Mihály.

A szóvivő elmondta, hogy a terminál előtt változatlanul csak ki- és beszállni lehet. Azért olyan magasak az árai, hogy arra ösztönözzék az embereket, hogy az úgynevezett Terminál parkolót, illetve hosszabb parkolásra a távolabbi parkolókat vegyék igénybe.

Idén nyáron elkészül a fedett gyalogos folyosó is, erős napsütésben vagy esőben védve és kényelmesebb körülmények között lehet eljutni a parkolóból a terminálra” - jelezte Hardy Mihály.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már most több a parkolóhely a repülőtéren és még nincs vége a bővülésnek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást