Ilyen bölcsődék nyílnak jövőre

Infostart
2016. június 23. 15:31
Jelentősen megváltozik jövő év elejétől a bölcsődei ellátás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Novák Katalin beszámolt a lehetséges négyféle bölcsődetípusról.

A hatályos jogszabályok alapján Magyarországon hivatalosan csak a tízezres lélekszám feletti településeken kell bölcsődei ellátást biztosítani. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint ez hamarosan megváltozik.

„Jövő év január elsejétől minden olyan településen kell az önkormányzatoknak bölcsődei ellátást biztosítani, ahol van legalább 40 három év alatti kisgyermek, vagy akár 5 olyan három év alatti kisgyermek, akinek a szülei igénylik azt, hogy legyen bölcsőde” - közölte az államtitkár.

Novák Katalin az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy nagyobb rugalmasságot is szeretnének a rendszerbe vinni.

„Lesznek minibölcsődék, ami olyan, mint ha egy óvoda egyik csoportszobájában egy bölcsődei csoport működne, de lehet önálló is a minibölcsőde zömmel önkormányzati fenntartásban” - folytatta.

„Lesznek mellette magánbölcsődék, amelyek tulajdonképpen a családi bölcsődék. A családi bölcsőde ugyanaz, mint a családi napközi, azzal a különbséggel, hogy ez csak a három év alatti gyermekeknek szól. De egyébként mindent megőriz, ami korábban a családi napközi pozitívuma volt. Az is benne van a 2017-es költségvetésben, hogy a finanszírozása javul, több pénzt adunk a családi napközik finanszírozására, mint amennyi van jelenleg” - részletezte a harmadik fajtát.

„A negyedik forma pedig a munkahelyi bölcsőde. Ha egy munkaadó felismeri azt az igényt a munkavállalóinál vagy azt a lehetőséget saját maga számára, hogy ott üzemeltessen egy bölcsődei csoportot, akkor erre is lesz lehetősége” - ismertette Novák Katalin.

Az EMMI illetékes államtitkára jelezte, hogy országosan nincs bölcsődei helyhiány, regionális különbségek vannak.

Novák Katalin szólt a 2017. január 1-jétől esedékes béremelésekről is.

„Lesz különbség aközött, ha valaki egy felsőfokú végzettséget szerzett, és úgy dolgozik ebben a szakmában, vagy ha valaki képzetlenül vagy középfokú végzettséggel végzi ezt a munkát” - jelentette ki az államtitkár.

„A szakma által nagyon üdvözölt lépés volt az, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei kisgyereknevelőket beemeltük a pedagógus életpályába. Az idei év elejétől már ők is részesei a pedagógus életpályának, a fizetésük a pedagógusokéval együtt emelkedik. Számukra egy nagyon jelentős béremelkedést és egy igazi életpálya-kilátást tudtunk ezzel elérni” - közölte Novák Katalin.

„Azok számára, akik nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, kidolgoztunk a felsőoktatási államtitkár úrral együtt egy olyan lehetőséget, hogy akár távképzésben is, rugalmas módon megszerezhessék ezt a végzettséget” - folytatta az államtitkár.

„Dolgozunk most azon is, hogy az eddigi szociális bérpótlék és a kiegészítő bérpótlék mellett még legyen egy olyan lépés a középfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők béremelésében is, amivel az ő helyzetüket is tudjuk javítani” - közölte Novák Katalin.

Hozzátette: jövő év elejétől a bölcsődei dajkákat is szakmaként nevesítik, így ők is több pénzt vihetnek majd haza.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ilyen bölcsődék nyílnak jövőre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást