Segélyt kérnek a katonák - lapszemle

Infostart
2016. június 22. 07:07
A magyar labdarúgó-válogatott további meccseire is tervezi szurkolói gépek indítását a Wizz Air – idézi a Magyar Nemzet a légitársaság vezérigazgatóját. A Magyar Idők a gyerekek számára elérhető nyári táborozási lehetőségeket vette számba.

Egyre többször folyamodnak segélyért a magyar katonák, pedig a honvédségi életpályamodell elindításával folyamatosan emelik a béreket. A Magyar Nemzetnek küldött adatok szerint 2015 első fél évéhez képest 41 százalékkal növekedett a szociális támogatást igénylők száma a második fél évre. A Honvédelmi Minisztérium a parancsnoki gondoskodást látja a jelenségben, Demeter Márta ellenzéki politikus szerint a statisztikák egzisztenciális problémákra utalnak.

Két kivételtől eltekintve megszűnhet az ülnökök alkalmazása az új büntetőeljárási törvény tervezetének elfogadása esetén – írta a Magyar Idők az Igazságügyi Minisztérium munkaanyagára hivatkozva. A koncepció szerint a jövőben - szakmai szempontok alapján - csak a fiatalkorúak és a katonák elleni perekben alkalmaznának laikusokat, egyébként az ügyekről kizárólag szakképzett bírák döntenének.

Az elmúlt öt év költségvetéseiből egyértelműen kiderül, hogy a termékdíjból beszedett pénzeknek nagyjából csak 20 százalékát fordította a hulladékgazdálkodás támogatására a kormány, a többi elfolyik más kiadásokra - írta a Világgazdaság. A lap emlékeztetett: a 2011-ben elfogadott termékdíjról szóló törvény azzal a deklarált céllal született, hogy a befolyó pénzből finanszírozzák a hulladékok hasznosítását, megelőzzék és csökkentsék a környezetszennyezést.

A Kalocsa-Paks térségébe tervezett új Duna-híd tervezésére kiírt első tender eredménytelen lett, így a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gyorsított eljárásban keres tervezőt, hogy ne vesszen el a kormány által biztosított 870 millió forint – tudta meg a napi.hu. A Közbeszerzési Döntőbizottság eddig nem fogadta el a gyorsított eljárások indokaként azt, hogy különben veszélybe kerül a támogatás.

A magyar labdarúgó-válogatott további meccseire is tervezi szurkolói gépek indítását a Wizz Air – idézi a Magyar Nemzet a légitársaság vezérigazgatóját. Váradi József szavai szerint a vállalat jól vizsgázott a londoni tőzsdén, ahol rövidesen növelik a likviditást, a Budapesti Értéktőzsdén való megjelenés azonban továbbra sem téma. A fapadosvezér szerint jót tett az országnak a Malév-csõd.

A Magyar Idők a gyerekek számára elérhető nyári táborozási lehetőségeket vette számba, a húszezer forintostól az 550 eurós külföldi nyelvtanfolyamig.

A lakosság intenzív vásárlásainak köszönhetően tavaly tovább nőtt az egy éven belüli lejáratú állampapírok aránya a teljes bruttó adósságon belül, ami az egyik legmagasabb az EU-ban - derül ki az Eurostat adataiból, melyeket a Portfolió közöl. A statisztika szerint továbbra is csak Máltán aktívabbak a lakossági befektetők, mint nálunk, őket azonban nehéz lesz befogni.

A Magyra Nemzet szerint olyan apró tojásokkal vannak tele a magyar üzletek polcai, amilyeneket Nyugat-Európában étkezési célra nem szabadna eladni. Ezeknek a tojásoknak több mint a fele külföldről érkezik, majd átcímkézve, hazai áruként kerül a vásárlók kosaraiba. A tojásdömping tönkreteszi a magyar termelőket.

A Magyar Idők arról ír, hogy az európai felvásárlási árak jelentős emelkedése ellenére sem lélegezhetnek fel a magyar tejtermelők, a hazánkban működő kereskedelmi láncok ugyanis nem hajlandók drágábban vásárolni a feldolgozóktól, így a nyers tej átadási ára sem emelkedhet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást