eur:
394.5
usd:
369.79
bux:
65295.07
2024. április 19. péntek Emma

Semmilyen eredményt nem hozott a gyed extra - lapszemle

A Magyar Idők szerint a jövő év elején kezdi meg működését egy közpénzügyi felügyelet. A Magyar Nemzet a Rotary Club elnökével készített interjút. A Napi.hu arról ír, hogy Dubaj megépítené a világ legnagyobb koncentrált napenergia erőművét.

A Magyar Idők cikkéből kiderül: a tervek szerint a jövő év elején kezdi meg működését egy közpénzügyi felügyelet, amely a könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők, az okleveles adószakértők és a könyvvizsgálók tevékenységét tekintheti át. Kezdetben szakmai előírásokat, az egyes hivatásrendek működését meghatározó szabályokat szövegezne meg, később az ellenőrzés és a szankció kiszabásának lehetőségét is megkapná.

A Magyar Nemzet írása szerint noha áttörést vártak tőle, szinte semmilyen eredményt nem hozott a nők foglalkoztatásában a gyed extra, sőt, az utóbbi egy évben még romlottak is az adatok: mintegy 10 ezer fővel kevesebb kisgyermekes szülő dolgozik a gyes vagy gyed folyósítása mellett, mint egy évvel korábban.

A Népszabadság Fischer Ádámmal készített interjút, aki szerint a Wagner-napokon a Müpában szereplő Ring sikere akkora, hogy a tervezett szünetét egy évvel eltolják, 2018-ra. A karmester úgy fogalmazott: ha fel akarják építeni a kicsi Bayreuthot, több előadást kell adniuk, de a mostani Ring-díszlet ezt lehetetlenné teszi, mert két nap a beépítése és újabb két nap a bontása, díszlet nélkül pedig nem is lehet próbálni.

A Népszabadság cikkéből kiderül: a szemétszállítás átszervezési nehézségeire hivatkozva már 56 szolgáltató kért előzetes támogatást a hulladékpénzek kezelésével megbízott állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től. Az igényekre a cégnek 25 milliárd forint tartalék áll rendelkezésére. Az igényelt összegek elbírálásával párhuzamosan a kifizetések is elindultak.

A Magyar Idők arról ír, hogy húsz éve nem látott válságban van a magyar tojáspiac, az árak ugyanis olyan alacsonyak, hogy a termelők egy része már el sem tudja adni itthon a termékét, ráadásul a porítóüzemek sem veszik át a felesleget. A termelők a jövő évi áfacsökkenéstől várnak változást, azonban a lap szerint félő, hogy addigra a kisebb gazdaságok tönkremennek.

A Magyar Nemzet K. R. Ravindrannal, az amerikai gyökerű Rotary Club elnökével készített interjút, aki szerint a gazdasági-jótékonysági szervezet magyar részlegeinek fiatalításra van szüksége, különben kihal. A Srí Lanka-i üzletember szerint közösségük befolyásos, de nem politizálnak a tagjai.

A Napi.hu arról ír, hogy Dubaj megépítené a világ legnagyobb koncentrált napenergia erőművét. A berendezés 2030-ra épülne meg teljes egészében, de már 2020-ra elérné az 1000 megavattos kapacitást, ami a paksi atomerőmű két blokkjának teljes kapacitásának felel meg. A dubai naperőmű elkészülte után ennek ötszörösére is képes lehet. Részletek a Napi.hu-n, és az InfoRádió reggel 9 óra után kezdődő Üzleti Reggeli című műsorában.

A Portfolio összeállításából kiderül: a Franklin Templeton alelnöke szerint a politikai populizmus globális terjedése a világgazdaság lassulásához vezethet. Michael Hasenstab egy chicagói konferencián arról beszélt, hogy a politikai populizmus erősíti a protekcionizmust a gazdaságban, ezen keresztül pedig akadályokat emel a kereskedelemmel szemben.

A Pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: a svájciak ugyan nem szavazták meg a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését, a kezdeményezők mégis sikerről beszélnek, mert a 22 százalékos támogatottsággal jóval több voksot kaptak a vártnál. Ez azt jelenti, hogy a vita a nemzetközi színtéren is folytatódik. Az alapjövedelem bevezetésével egy időben azonban az állami segélyek többsége megszűnne. Az online gazdasági portál megnézte, Magyarországon milyen támogatásokat törölne el egy esetlegesen bevezetésre kerülő alapjövedelem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×