Lázár: az adózás egyszerűsítése az őszi jogalkotási program része

InfoRádió / MTI
2016. június 16. 19:46
Az őszi jogalkotási program fontos részének nevezte az adózás egyszerűsítését a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lázár

János elmondta: jövő héten tárgyalnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával erről, és azzal kapcsolatban is kikérik a véleményüket, hogyan gyorsítható az uniós források kifizetése.

Beszámolt arról is: a kormány a jövő heti ülésén véglegesíti a 2022-ig megépülő vagy fejlesztendő közutak és vasútvonalak körét.

Elmondta: cél, hogy az autópályák az országhatárig érjenek, de az is, hogy a megyei jogú városokat bekössék a fontosabb úthálózatba. A fontosabb közlekedési csomópontok fejlesztéséről is szólt.

Az eldöntendő nagy kérdések körébe sorolta még az elővárosi vasútépítést, vagy az M3-as metró felújításának kérdését.

A kormány egy balatoni körvasút építéséről is döntést hoz - fűzte hozzá. 500 milliárd forintból korszerűsítenék mind az északi, mind a déli part hálózatát - mutatott rá.

Megemlítette egyúttal, hogy a kormány múlt héten elfogadta a buszgyártási stratégiát, amelynek célja a magyar buszgyártás talpra állítása, valamint az, hogy a gazdasági növekedés a járműgyártás egy új területével erősödjön. Minden állami vagy önkormányzati vállalat, amely Magyarországon autóbuszt üzemeltet, adjon esélyt a magyar buszgyártóknak - szorgalmazta.

Tudatta ugyanakkor, hogy a kormány nem döntött a budapesti közlekedés kérdéseiről, várják Tarlós István főpolgármestert a kabinet jövő heti vagy júliusi ülésére.

Beszélt arról is, hogy a magyar feldolgozóipart és élelmiszer-kiskereskedelmet meg kell erősíteni, a kormány ennek megvalósításáról társadalmi egyeztetést kezdeményez az agrár- és az iparkamarával, valamint más ágazati érdekképviseletekkel.

Lázár János úgy fogalmazott: a multinacionális nagyvállalatok egy részének ideje volna elhagyni az országot ahelyett, hogy "Magyarországra zúdítja Európa élelmiszer-ipari szemetét".

A miniszter szerint a magyarországi agrártermelés akkor tudna boldogulni, ha a feldolgozóipar magyar kézben lenne, és a magyar feldolgozók szempontjai érvényesülnének a kiskereskedelemben. Az ország egyik legsúlyosabb versenyhátrányának tartja ugyanis, hogy az agrártermelők ki vannak szolgáltatva a kiskereskedelemnek, miután maga a feldolgozóipar is kiszolgáltatott "a multinacionális, külföldi kézben lévő kiskereskedelemnek".

Közölte: a feldolgozóipar megerősítésére 100 milliárd forintot különítenek el a gazdasági és innovációs európai uniós pénzekben, 20 milliárd forintot pedig megnyitnak a közepes és nagyvállalatok előtt a vidékfejlesztési operatív programban.

A kormány meg fogja tárgyalni a tejágazat helyzetét is - tette hozzá, megjegyezve, erős lobbi zajlik azért, hogy az UHT tej áfáját is csökkentsék.

Lázár János kitért az idei és a jövő évi büdzsére is. Azt mondta, az idei költségvetés kiállja az idő próbáját, jövőre pedig fontos cél lesz az adósság csökkentése, a gazdaság növekedése mellett.

Beszámolt arról is: szeptemberben kerül a Ház elé az a törvényjavaslat, amely az állami földek eladásából származó bevételekről dönt. Mint mondta, egy elképzelés szerint ezt a forrást is az államadósság csökkentésére költenék.

Az építésügyi könnyítésekkel kapcsolatban azt emelte ki: idén májusig 13 ezer lakás- és házépítést jelentettek be, míg tavaly egész évben hétezret. A szerződésállomány folyamatosan növekszik - fűzte hozzá.

A Spéder Zoltán FHB-vezetővel szembeni eljárásokat firtató kérdésre Lázár János azt felelte: nem kíván kommentálni folyamatban lévő nyomozásokat, büntetőeljárásokat. Annyit mondott, hogy a kormány fontosnak és sikeresnek tartja a takarékszövetkezeti integrációt.

Egy másik kérdésre közölte: három olyan ügyről tud, amelyben nyomozás zajlik, és amelyben FHB-érdekeltségek felmerültek. Azért van erről tudomása - folytatta -, mert a minisztériumához tartozó Magyar Postától történt adatigénylés. A rendőrség azokat az iratokat kérte be, amelyek a posta pénzszállító cégének értékesítésével kapcsolatosak - tájékoztatott, kijelentve, hogy a törvényi előírásokat betartva adták el a társaságot.

"A Miniszterelnökséghez vagy a Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó állami vállalatoknál bárki bármit bármikor megvizsgálhat. Amikor gazdasági lépéseket tettünk, kormányfelhatalmazással és a magyar törvények betartásával tették az ott dolgozó kollégák" - fejtette ki, hangsúlyozva, hogy minden döntésükért vállalják a felelősségüket.

Azzal kapcsolatban, hogy a földtörvény miatt bírósági keresetet indított Magyarország ellen az Európai Bizottság, a miniszter kifejtette: a brüsszeli testület és Magyarország között vita alakult ki a földhöz kapcsolódó haszonélvezeti jog törvényi megszüntetése ügyében. Az előzmény - mondta -, hogy az osztrák határnál osztrák gazdák "fiktív szerződésekkel és haszonélvezeti joggal manipulálva próbálták magyar földterületek tulajdonjogát megszerezni", erre válaszul a magyar törvényhozás ezeket érvénytelenné nyilvánította. A bírósági eljárás - nyilván osztrák panaszra - mintegy 200 gazda ügyében zajlik - tette hozzá.

A magyar álláspontot védhetőnek tartja, jelezte ugyanakkor, hogy készek elszámolni az érintett gazdákkal, arra viszont nincs lehetőség, hogy külföldi állampolgár földet szerezzen Magyarországon.