A gyónási titkot még a pápa sem oldhatja fel

InfoRádió
2016. június 16. 06:06
A legszigorúbban a katolikus egyház szabályozza a gyónási titkot. Ez azt jelenti, hogy a pap a tudomására jutott információkat senkinek sem mondhatja el. Ez alól felmentést még a pápa sem adhat – mondta Újházy Lóránd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa.

„A gyónási titkot a katolikus egyház nagyon szigorúan védi jogszabályokkal. A jogszabály csak a papra vonatkozik, őt bünteti, ha a titkot elárulná és az információt továbbadná” - mondta Újházy Lóránd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa.

Hozzátette: az egyházjogi rendszerben a gyónási titok a pap olyan isteni jogon fennálló kötelezettsége, hogy ez alól senki nem adhat felmentést, még a római pápa sem.

„Egyházjogi értelemben még az egyház legfőbb hatósága és törvényhozója sem adhat ez alól felmentést. Hangsúlyozom, itt a gyónás szentségéről van szó, nem pedig lelki beszélgetésről, ahol szintén létezik egyfajta diszkréció, de az egy egészen más kánonjogi védelem alatt áll” - fogalmazott az egyetem főmunkatársa.

Mint mondta, a bíróság beidézheti a papot egy adott bűncselekmény esetén, de a papnak jeleznie kell, hogy lelkipásztori okokból, hivatkozva a szentség védelmére, nem adhat ki információkat és erre az adott civil jogi rendszernek megfelelően kell reagálnia.

„Más egyházaknak is léteznek belső szabályai, illetve az általános alapelvet kell alkalmazni. A vallás- és lelkiismereti szabadság elve alapján a lelkész vagy a vallási közösség vezetője diszkrét és intim kapcsolatba kerül egy-egy beszélgetés alatt a közösség tagjaival, ezért nem tesz jót a vallási közösségnek, ha ezek az információk kikerülnek” - hangsúlyozta Újházy Lóránd.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szerint nem arról van szó, hogy akár a kánonjogi rendszer, akár más vallású közösségek jogvédelmi rendszere kijátszhatná az állami jogszabályokat.

„Erről szó sincs, hiszen a katolikus egyház, ahol csak teheti, hangsúlyozza, hogy tiszteletben tartja az adott ország jogi előírásait” - mondta Újházy Lóránd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa az InfoRádiónak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A gyónási titkot még a pápa sem oldhatja fel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást