Tarlósnak tetszik a kórház-átalakítási javaslat

Infostart
2016. június 15. 10:10
Négy szuperkórház lesz Budapesten, de a Szent János kórház nem tartozik majd ezek közé a csúcsintézmények közé. A főpolgármester nívósnak nevezte az egészségügyi államtitkár előterjesztését, de alapvetően nem támogatja azt a javaslatot, amelyet a kormány elfogadott.

Az Etele téren, a kelenföldi vasúti és távolsági autóbusz-pályaudvar, több budapesti busz és villamos, az M4-es metró végállomása, valamint az M1-es és M7-es autópályák bevezető szakaszának szomszédságában épülhet fel az új budapesti szuperkórház.

Az InfoRádió kormányzati forrásai szerint a kabinet már azzal is elégedett lenne, ha a 2018-as parlamenti választásra az új intézmény alapozása készülne el.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten beszélt a fővárosi kórházi rendszer átalakításáról.

Észak-Pesten a Honvédkórház megerősítésével az egész infrastruktúra képes lesz az észak-pesti lakosság ellátására. Dél-Pesten az egészségügyi kormányzat javaslatát elfogadva a Szent István és a Szent László kórház fogja a pesti és a környékbeli lakosságot ellátni, Dél-Budán egy új, XXI. századi szuperkórházat épít fel a kormányzat, ez Kelenföld térségében fog megvalósulni. Észak-Budán szintén lehetőséget lát a kormány arra, egy következő fejlesztési periódusban, hogy egy új szuperkórház, egy centrum létesülhessen.”

Ez az új centrum már most is létezik. A Kútvölgyi kórház veszi át ugyanis a Szent János több funkcióját. Ráadásul sportellátási központot is kialakítanának. Lázár János szerint szakmai alapon döntöttek, a főpolgármester viszont ezt politikainak tartja.

Nekem úgy tűnt, ha jól értelmeztem a megbeszélésből, hogy erősebb a szakmai preferencia a János mellett, úgy látszik, hogy a politikai preferencia másképp rendelkezett.”

Tarlós István az egészségügyi államtitkárral egyeztetett a javaslatról.

A gyengébb verziónak tűnt az Etele téri megoldás, az erősebbnek a János kórház környezete, ez nem így alakult, hanem a gyengébbnek tűnő megoldásról született kormányhatározat. Az egyéb felújítandó kórházaknak a preferencia sorrendje is másként alakult, például pillanatnyilag mintha kimaradt volna az óbudai Margit kórház, amit sokan nagyon rossz néven veszünk.”

A főpolgármester az Ónodi-Szűcs Zoltán által jegyzett kórház-átalakítási javaslatot nagyon nívósnak nevezte. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tarlósnak tetszik a kórház-átalakítási javaslat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást