Nem szokott ennyi kárt okozni a májusi vihar

Infostart
2016. június 14. 07:56
A viharok csaknem 1,5 milliárd forint kárt okoztak májusban, a kárbejelentések száma megközelítette a 23 ezret. A Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője szerint nagyon sok villámcsapás okozta kárt jelentettek, ezek értéke megközelítette a 691 millió forintot.

Gillyen Ágnes elmondta: „az eddigi adatok szerint közel másfél milliárd forint értékben több mint 23 ezer bejelentés érkezett. Ezeknek a többsége a csapadékkal volt összefüggésben; elöntéses károk, özönvízszerű eső, illetve jégeső okozott komoly károkat az országban. Feltűnő, hogy nagyon sok, közel 8.300 db, volt a villámcsapás okozta káresemény, ezek közül is a másodlagos jellegű hatású káresemény, amikor az elektromos vezetékekben, illetve készülékekben keletkeztek károk.”

Viharosabb ez a május, mint a korábbiak

A Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője kiemelte, hogy a korábbi években nem fordult elő, hogy ennyi villámcsapás történjen egy hónap alatt. Hozzátette, az év ezen periódusa, a május 1. és augusztus 31-e közötti időszak a leginkább kárveszélyes, azaz ilyenkor történik a legtöbb káresemény. A májusi viharok kárértékéből csaknem 700 millió forint villámcsapás okozta, biztosítókhoz bejelentett kár. A biztosítók, illetve a kárfelmérők minden esetben a helyszínen ellenőrzik a bejelentett kárt.

„Május és augusztus között az elmúlt öt évben átlagosan a 115 ezer kárbejelentés szokott érkezni, erre 7,5-8 milliárd forintot fizetnek a biztosítók” - jelezte Gillyen Ágnes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem szokott ennyi kárt okozni a májusi vihar
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást