OBB: Az autósok figyeljenek a vakációzó gyerekekre!

InfoRádió
2016. június 12. 08:08
Több gyermekbaleset történik a nyári időszakban, ezért a rendőrség figyelemfelhívó kampányt indít - mondta az InfoRádióban Kiss Csaba, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára.

„A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a nyári hónapokban, a vakáció alatt 10 százalékkal megnő a gyermeket érintő közlekedési balesetek száma, ami azért nem vonja maga után a tragikus kimenetelű balesetek számának növekedését, de a balesetmegelőzéssel foglalkozó szakembereknek és főleg a szülőknek fontos odafigyelniük, hogy ilyen időszak következik” - emelte ki az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára.

Kiss Csaba kiemelte, a szülőknek nem egyszerű, hogy olyan programot biztosítsanak a gyerekeknek, ahol jól érzik magukat, biztonságban vannak és a programra való eljutás és a hazamenetel is biztonságos legyen, akkor is, ha a gyerekek egyedül közlekednek.

„Az OBB országos kampányt indít a jövő héten, amelyben felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy körültekintőbben közlekedjenek, hiszen sokkal nagyobb valószínűséggel várható gyermekek felbukkanása, úttesten átrohanása olyan helyen is, ahol iskolai idő alatt ez nem jellemző” - hangsúlyozta a szervezet főtitkára.

Kiss Csaba elmondta, a balesetek nagy százaléka úgy éri a gyerekeket, hogy gépjárműben utaznak. Mint kiemelte, tavaly nyolc gyermek vesztette életét közúti balesetben, öten úgy utaztak a gépkocsiban, hogy nem voltak biztonságosan rögzítve. A szülőknek tehát a példamutató, szabálykövető magatartáson kívül elengedhetetlen feladata az is, hogy a gyermeket megfelelő gyermekbiztonsági rendszerrel rögzítsék – hangsúlyozta.

A gyermekek KRESZ-ismereteit az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára jónak minősítette. Mint elmondta, az Iskolarendőr program keretén belül, a társszervekkel közösen megjelennek a tanórákon.

„Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság sok gyerekrendezvényt szervez, ezeken több tízezer gyermekkel a gyakorlatban is megismertetjük a helyes közlekedés és a biztonságos kerékpározás szabályait” - emelte ki Kiss Csaba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
OBB: Az autósok figyeljenek a vakációzó gyerekekre!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást