Ezért állították le a Radetzky-laktanya bontását

Infostart
2016. június 10. 15:02
A Fővárosi Kormányhivatal leállította a budapesti Bem téren álló volt Radetzky-laktanya bontását. Nyilvánvalóvá vált: 2010-ben a műemlékvédelmi jogszabályokat figyelmen kívül hagyva adta meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a bontási-építési engedélyt.

A Magyar Patrióták Közössége csütörtök este megtartotta a korábban meghirdetett demonstrációját a Bem téri épület előtt. Hetzmann Róbert, a szervezet elnöke azt mondja: jó hír, hogy a Fővárosi Kormányhivatal szerint is jogszerűtlenül adták ki az engedélyt hat évvel ezelőtt, ám a bontógépek még mindig a helyszínen vannak.

Egyértelműen úgy tűnik, hogy leállt az épület bontása. Sikerült megakadályoznunk azt, hogy elcsúfítsák a budai Duna-part látképét, de egyelőre aggodalomra ad okot, hogy a bontó munkagépek még a terepen tartózkodnak, igazán akkor lehet megnyugodni, ha eltűnnek, megítélésünk szerint semmi keresnivalójuk az épület területén” – jelentette ki Hetzmann Róbert.

A Radetzky-laktanya a 19. századi laktanya-építészet egyik utolsó emléke, és bár már 2010-ben is ideiglenes műemléki védelem alatt állt, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Közép-magyarországi Irodája kiadta a bontási-átépítési engedélyt 2010 májusában. A Fővárosi Kormányhivatal szerint „jogszabálysértő eljárás nyomán”. Mire azonban a kormányhivatal lépett, az épület egy részét már lebontották – tette hozzá Hetzmann Róbert.

Az épület 10 százaléka megsemmisült, de ennél is nagyobb probléma, hogy a fele nincs tető alatt, tehát bármikor károsodás érheti.”

A jogerős döntésre a HB Reavis csoport egy közleményében reagált. Eszerint a vállalat az adásvételi szerződés megkötése előtt felkérte az eladót - az Európa Ingatlanbefektetési Alapot -, hogy az építési engedély hatályosságáról szerezze be az illetékes hatóságok megerősítő tájékoztatását. Azt írták: a hatóság február 23-án levélben közölte, hogy a projektre a jogerős és végrehajtható engedély alapján a használatbavételi engedélyt 2017. szeptember 17-ig szükséges megkérni. Úgy folytatták: ugyanez a hivatal május 25-én határozat adott ki arról, hogy a HB Reavis lett az építési engedély jogutódja és az építtetői jogok gyakorlója. A cég hozzátette: vizsgálja a kialakult helyzetet és megteszi a szükséges lépéseket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Leállították a Radetzky-laktanya bontását
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást