eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Jegybanki alapítványok, munkaerőhiány és Dunaújváros napirend előtt az Országgyűlésben

A jegybanki alapítványok, a munkaerőhiány és a dunaújvárosi időközi választás is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Tóth Bertalan, az MSZP képviselője újra Matolcsy György jegybankelnököt, illetve a nemzeti bank alapítványainak kifizetéseit támadta, a képviselő arra kérte a kormánypártokat, hogy ne falazzanak ahhoz, hogy még több nemzeti vagyon veszítse el közvagyon jellegét.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára válaszában újra hangsúlyozta, hogy a jegybank független a kormánytól, nem is fogadhat el utasítást a kabinettől, az alapítványok vagyona pedig gyarapodott, nem csökkent. Szél Bernadett az LMP társelnöke az egyre több ágazatban jelentkező munkaerő-hiányra hívta fel a kormánypártok figyelmét, majd úgy látta, hogy a kabinet sokkal inkább a külföldi multinacionális cégek érdekeit képviseli, a munkavállalók, illetve a kis- és közepes vállalkozások helyett. Cseresnyés Péter államtitkár válaszában úgy vélte, hogy pont az LMP vezeti félre a választókat, mivel 2010 óta csaknem 600 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, akik közül nagyjából 370 ezer embert a versenyszférában alkalmaztak. A Jobbikos Szilágyi György Andy Vajna kormánybiztost támadta, aki számításai szerint az elmúlt 3 évben csaknem 11 milliárd forintot talicskázott ki az országból, a kaszinópiac uralkodójaként. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a kontrollálatlanul és felügyelet nélkül működő szerencsejáték-ipar 2010 előtt milliárdos károkat okozott az államnak, mára azonban átlátható az ágazat, Andy Vajnának pedig 26 éve vannak vállalkozásai Magyarországon. Firtl Mátyás a KDNP részéről a trianoni békeszerződés évfordulójára, a június 4-ei nemzeti összetartozás napjára emlékeztette képviselőtársait, amelynek szellemiségét Potápi Árpád államtitkár szintén fontosnak tartotta. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a pártja által megnyert, hétvégi dunaújvárosi időközi választás tanulságait levonva azt biztosnak nevezte, hogy a városban nincs kormányváltó hangulat és a választók egy jelentős része nem kér a baloldal politikájából. Dömötör Csaba szintén így látta, majd viccnek nevezte, hogy az MSZP elnöke a szocialisták helyi vezetőjét szólította fel lemondásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×