Kocsis András Sándor: az Ünnepi Könyvhéten tobzódunk a lírában

Infostart
2016. június 5. 16:15
Erősebb anyag gyűlt össze az Ünnepi Könyvhétre, mint tavaly - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója.

 323 kötet jelent meg idén a június 9. és 13. között 87. alkalommal sorra kerülő Ünnepi Könyvhét alkalmából - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója.

Kocsis András Sándor először a rendezvény helyszínéről szóló vitáról beszélt.

Két és fél hónappal a rendezvény előtt egy úgynevezett illetékes bizottság képviselője értesített, hogy a Vörösmarty teret nem kaphatjuk meg idén és a következő években sem. Volt egy nem túl kellemes hat napunk, végül Tarlós Istvánnal négyszemközt meg tudtunk állapodni, személyes garanciát vállalt arra, hogy amíg ő a főpolgármester (2019-ig), a Vörösmarty téren lesz az Ünnepi Könyvhét. Utána a bizottság elnökével volt egy szintén négyszemközti, eufemisztikusan: érdekes megbeszélésünk, azt mondta, miért nem mondtuk el az érveinket, mert azok jók. Megkérdeztem, miért nem adtak lehetőséget, hogy ezt elmondjuk.”

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke reményét fejezte ki, hogy a 87. Ünnepi Könyvhét is nagyszerű lesz. Kocsis András Sándor hozzátette, Supka Géza álmát valósul meg, és ez a 88. alkalom lenne, ha a 1957-ben az írók szolidaritási okokból nem mondták volna le.

Végigolvasva a 323 kiadvány címét, azt gondolom, nagyon gazdag. Mindig szenzitív és szubjektív kérdés, hogy ki hogyan értékeli, szerintem picit erősebb anyag, mint a tavalyi. Nagyon sok fiatal jelentkezik. Ilyenkor „tobzódunk a lírában”, ami nagyon mostoha területe a könyvkiadásnak a világon mindenhol, de ilyenkor 40-50, most éppen 56 verseskötet jelenik meg. Sok kiadó ezeket legfeljebb ezer példányban adja ki, ilyenkor van esélye annak, hogy az olvasók és a sajtó figyelme a lírikusok felé forduljon.”

Az Ünnepi Könyvhétre 146 pavilont állítanak föl a Vörösmarty téren, közel 200 kiadó mutatja be a választékát. Van, hogy kisebb kiadók összeköltöznek egy-egy pavilonban – mondta Kocsis András Sándor.

A 87. Ünnepi Könyvhetet június 9-13. között rendezik meg a budapesti Vörösmarty téren.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kocsis András Sándor: az Ünnepi Könyvhéten tobzódunk a lírában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást