Vona: Nem lehet színlelni egy politikai közösséggel

Infostart
2016. június 2. 14:47
A Jobbik számára már nem aktuális kérdés az Európai Unióból való kilépés - mondta Vona Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A párt elnöke a néppártosodási programmal kapcsolatban úgy fogalmazott: egy politikai közösséggel nem lehet színlelni.

Magyarország számára az unióból való kilépés most nem fontos kérdés, hiszen Európa 5-10 éven belül átalakul és talán a javára változik – fogalmazott Vona Gábor, a Jobbik nemrég újraválasztott elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

„A migráció nagyon súlyos kihívás, de akár lehet egy jótékony pofon az Európai Uniónak, amely meggyőzi arról, hogy bizonyos működési mechanizmusokat át kell gondolnia vagy újra kell értelmeznie.”

A pártelnök az orosz-ukrán konfliktust nagyhatalmi, az Egyesült Államok és Oroszország közötti konfliktusként írta le, majd a NATO-ból való – korábban felvetett – esetleges kilépésre vonatkozó kérdésre a következőket mondta: „Nem hinném, hogy ez egy józan gondolat lenne, de – azért a mondatnak van egy másik fele is – ez nem jelenti azt, hogy nekünk a NATO tagjaként nem kell mindent megtennünk azért, hogy ez az orosz konfliktus ez ne valósuljon meg és Magyarország adott esetben inkább a híd szerepét töltse be, mint a csatlósét, abból a szerepből mi soha nem jöttünk ki jól.”

Az államadósság újratárgyalásának korábbi felvetésére vonatkozó kérdésre Vona Gábor szintén óvatosabb hangot ütött meg.

„Ha Magyarország rákényszerül arra, hogy ilyenen gondolkodjon, akkor ezt nem tartom egy ördögtől való dolognak, hát folyamatosan újratárgyalnak más államok is államadósságokat és nem biztos, hogy egyébként magának a hitelezőnek is nem érdeke, hogy adott esetben egy államadósságot újratárgyaljon, de azt gondolom, hogy ez most nem a legfontosabb vagy legaktuálisabb problémája Magyarországnak.”

A Jobbik nemzetközi szövetségeseiről Vona Gábor azt mondta: egyelőre nagyon képlékeny, hogy ez hogyan alakul, mert több új párt is megjelenik szerte-Európában, amelyeket nagyon nehéz a korábbi politológiai kategóriákban elhelyezni.

„Az egész Európai Unió pártpolitikája az elkövetkezendő 5-10 évben – és akkor még lehet, hogy sokat is mondtam, de – át fog alakulni és, hogy ebben nekünk hol lesz a helyünk, azt még én sem tudom megmondani, de, hogy ebben a változást hozó XXI. századi, megújuló politikai mozgalmak családjába tartozunk, az egyértelmű.”

Vona Gábor hozzátette: jelenleg akivel csak lehet megpróbálnak tárgyalni és szót érteni.

Más egy politikai értelemben kamasz és egy felnőtt szervezet – mondta a Jobbik néppártosodási programjáról Vona Gábor, ám arra a kérdésre, hogy ő maga, vagy az általa vezetett párt miben változott ez idő alatt, a politikus először kereste a szavakat.

„Hát sok minden. Jó kérdés, most így erre nem készültem fel, hogy egy fontossági sorrendbe ezeket beleszűrjem, de hogyha valaki végigköveti mondjuk az én elmúlt három évemet, akkor szerintem ebből nagyon jól leszűrhető, hogy hogyan váltam és akár a párt is megfontoltabbá bizonyos kérdésekben, mondjuk akár a nemzetközi politikában. Tehát az uniós zászlóégetést elő szokták mindig hozni velünk kapcsolatban, én meg nem akarom ezt megkerülni, mert megtörtént. Lehet valaki hangos, de az nem biztos, hogy eredményes is.”

Arra, hogy mivel érvelne a Jobbik változása mellett azok számára, akik azt gondolják, hogy a párt ugyan az a cigányellenes, kirekesztő szélsőjobboldali párt, mint korábban, ám most stratégiai és taktikai megfontolásokból néppártosodni próbál, Vona Gábor a következővel felelt: „Van egy olyan szint, egy olyan politikai státusz, amikor nem lehet színlelni ilyen dolgokat. Tehát bárki el tudja azt képzelni, hogy egy ekkora pártot, több ezer főből álló politikai közösséget ilyen taktikai mozgásra lehet kényszeríteni, hogy én este lejárok sutyiban és akkor meggyőzök tagjainkat meg szimpatizánsokat, hogy nem szabad csúnyákat mondani, mert irgum-burgum lesz, de egyébként én is úgy gondolom, tehát én elhiszem, hogy ez olyan hihetőnek tűnik így elsőre, de hogyha valaki mélyebben belegondol, akkor rájön, hogy nem lehet színlelni egy politikai közösséggel.”

Vona Gábor aláhúzta, 2013 ősze óta következetesen viszi a néppártosodás programját, akár pártja bizonyos tagjaival vagy csoportjaival szemben is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vona Gábor: kamaszból felnőtté érett a Jobbik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást