eur:
395.08
usd:
370.9
bux:
65135.27
2024. április 19. péntek Emma

Lázár: a kormány a törvények betartását várja el a migránsoktól

Magyarország törvényeinek betartását várja a kormány azoktól az illegális bevándorlóktól is, akik szerdán megpróbáltak kitörni a kiskunhalasi zárt befogadó állomásról - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lázár János az esetről szólva azt mondta: mintegy 300-an kifogásolták zárt őrizetüket és az erőszaktól sem riadtak vissza. Azt kérte: ne éljenek vissza a bizalommal és működjenek együtt a hazai hatóságokkal.

Tájékoztatott arról is, hogy a szerb határszakaszon továbbra is komoly kihívás s migráció, a román szakaszon azonban nem érzékelnek érdemi nyomást, így egyelőre nem tartják szükségesnek a biztonsági határzár megépítését.

Ismét megerősítette, hogy Magyarország nem fogad vissza senkit nyugatról arra hivatkozva, hogy ők nem itt, hanem Görögországban léptek be az unió területére.

A tárcavezető egyúttal Orbán Viktor miniszterelnök egyiptomi útjáról szólva azt is közölte: egész Európa, így Magyarország közvetlen érdeke is, hogy Egyiptom stabil ország legyen.

80 milliárd forintot kap Pest megye fejlesztésekre

Mivel Pest megye szinte semmilyen forrást nem kap az Európai Bizottságtól fejlesztésekre, a kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy 2021-ig 80 milliárd forint saját forrást biztosít a megyének - mondta LázárJános Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány hétfőn foglalkozott a földérverésekből származó bevételek sorsával is, és kiemelt társadalompolitikai célnak tekinti ipari parkok építését, az ehhez szükséges forrásokról pénteki ülésén dönt a kormány.

Lázár János közölte: ugyancsak pénteken véglegesítik a megvalósítandó útépítések listáját, több száz kilométer új út épül több ezer milliárd forintból az ország infrastruktúrája javítása céljából, ami hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez.

Már 16 milliárd forint támogatást ítéltek meg a bankok

Eddig 36 700-an érdeklődtek a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) iránt, és a bankok 16 milliárd forint támogatást ítéltek meg az igénylőknek - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

Lázár János szokásos heti sajtótájékoztatóján kifejtette: az érdeklődök közül 14 ezren új házat vagy lakást építenének, mások felújításra vennék igénybe a támogatást.

Eddig nyolcezer 300 négyzetméternél kisebb új ház építési engedélyére érkezett kérelem, ez a szám az összes tavalyi engedély számát meghaladja - mondta. Hozzátette: így a gyermeket vállaló családok támogatása hozzájárul a gazdasági növekedéshez is.

A kormány döntése végleges az iskolák állami működtetéséről

Véglegesnek nevezte a kormány döntését az iskolák állami fenntartásáról és működtetéséről Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: nem tudnak kivételt tenni egy-egy kerülettel vagy településsel, amelyek jó oktatási rendszert működtetnek, a kormánynak az ország egészét kell néznie.

Értékelése szerint a korábbi rendszer csődhelyzetbe juttatta az önkormányzatokat, a diákok pedig a nemzetközi felmérések szerint folyamatosan veszítettek tudásszintjükből. Hozzátette: a továbbiakban mindenért az állam viseli a felelősséget szakmai és politikai értelemben.

Lázár visszautasította, hogy a kormányfő félretájékoztatta volna a német és az osztrák kancellárt

Lázár János visszautasította a német Bild lap szerdai cikkében megjelent állítást, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök tudatosan félretájékoztatta volna a német és az osztrák kancellárt tavaly szeptemberben a bevándorlási helyzettel kapcsolatban.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdésre közölte: a magyar kormányfő a mindenkori német és osztrák kancellár szövetségese, fel sem merülhet, hogy fals információkat adnának. Werner Fayman osztrák és Angela Merkel német kancellárral Orbán Viktor többször egyeztetett, folyamatos volt a kapcsolattartás - mondta.

Lázár János kijelentette: a Keleti pályaudvarhoz a bevándorlók egy jó része Merkel felhívása után érkezett, a Magyarországra tartók egyértelműen erre hivatkozva közelítették meg a határt, "a felhívás volt súlyos hiba".

A Bild összeállításában azt írták: Németországban néhány ezer menekülttel számoltak, osztrák kormányzati körök megítélése szerint pedig a magyar miniszterelnök tudatosan igyekezett a valósnál kisebbnek beállítani a menekültek számát. A csaknem ezerből 20 ezer lett, ennyien érkeztek Németországba a Magyarország nyugati határa felé elindult menekültek beengedéséről hozott döntés után - közölte a Bild.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×