Kancellárok az egészségügyben? - lapszemle

InfoRádió
2016. június 2. 08:08
A Népszabadság cikkéből kiderül: nyolc-tíz, rendkívüli hatáskörrel felruházott kancellárra bízná a kormány az egészségügy rendbetételét 2017 januárjától. A Magyar Idők cikkéből kiderül: a fagykár ellenére sem drágultak Magyarországon a gyümölcsök.

A Magyar Idők cikkéből kiderül: egy dél-amerikai drogkartell is pénzelte az Ukrajnából Magyarországra történő cigarettacsempészetet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője a lapnak azt mondta: az ukrán-magyar határszakasz térségét a bűnszervezetek felosztották ugyan egymás között, de így is rendszeresek közöttük az összetűzések. A NAV nagy erőket mozgósít az illegális tevékenységek megszüntetéséért, az utóbbi időben több bűnbandát is sikerült lebuktatni.

A Népszabadság arról ír, hogy egy, a budapesti metróvonalak építésén dolgozó mérnök szerint tarthatatlan a 3-as metró felújításának 2019-es határideje, még úgy is, ha egyszerre több szakaszon dolgoznak. Lakatos Ervin szerint a Deák Ferenc tér és Nagyvárad tér közötti legrégebbi szakaszt 15-20 éve fel kellett volna újítani, és nem elég a biztosítóberendezés javítása, teljesen újat kellene kiépíteni, az áramellátó rendszerekkel együtt.

A Magyar Nemzet összeállításából kiderül: hosszú éveken keresztül spártai viszonyok uralkodtak a román női tornászválogatottnál, ahol a szakmai stáb tagjai fizikai bántalmazást és lelki terrort alkalmazva préselték ki a sportolókból a világraszóló eredményeket. A sokkoló részletekről Maria Olaru egykori olimpiai- és világbajnok tornász könyvéből derült fény.

A Népszabadság cikkéből kiderül: nyolc-tíz, rendkívüli hatáskörrel felruházott kancellárra bízná a kormány az egészségügy rendbetételét 2017 januárjától. A laphoz eljutott tervezet szerint egy kancellár egy-másfél millió lakos egészségügyi ellátását szervezné, és a kinevezéssel a kórházak gyakorlatilag elveszítenék önállóságukat, nem lenne önálló költségvetésük.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy mindössze egyetlen állomáson rögzítik a biztonsági felvételeket az M3-as metró vonalán. Ez a hiányosság megnehezíti azon tolvajok kézre kerítését, akik a záródó ajtókat kihasználva a peronról ragadják magukhoz a szerelvényen kiszemelt utasok mobiltelefonját.

A Magyar Idők összeállítása szerint nehéz helyzetbe kerülhet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, mert a szervezet munkatársai körében nagy az elvándorlás, miközben a jogszabályok változásai miatt jelentősen nőttek a hivatal feladatai. Egy törvénymódosítás életbelépésével a jövőben felül kell vizsgálni a Magyarországon régebb óta tartózkodó befogadottak, oltalmazottak és menekültek státusát is.

A Magyar Idők cikkéből kiderül: a fagykár ellenére sem drágultak Magyarországon a gyümölcsök. Bár a szezon kezdetekor mindenki azt várta, hogy a kieső termésmennyiség miatt drágább lesz a magyar szamóca, illetve cseresznye, a piaci adatok azt mutatják, hogy még a tavalyinál is alacsonyabb áron kapható a gyümölcsök többsége.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy több mint tizenegyszeresére nőtt a 18 évesnél fiatalabb közmunkások száma 2013 és 2015 között. Ennek hátterében a lap szerint az állhat, hogy sok hátrányos helyzetű család tudatosan választotta a gyermeknek a tanulás helyett a közfoglalkoztatást, miután a tankötelezettség korhatárát 18-ról 16 évre csökkentették. Az idei esztendőtől viszont már csak „indokolt esetben” dolgozhatnak a kamaszok.

A Portfolio összeállítása szerint a budapesti belváros élenjárt az elmúlt években a lakásárak drágulásában, amiben nagy szerepet játszott a pénzüknek az alacsony kamatok, és a brókerbotrányok miatt alternatív lehetőséget kereső befektetők piacra zúdulása. Bár sokan már buborékot emlegetnek a magas árak miatt, az V. kerületben is inkább csak az árnövekedés lassulása várható a jövőben. Ugyanakkor az új építésű lakások esetében a belvárosban a jövőben akár nagyobb drágulás is elképzelhető.

A Népszabadság veteránautó-piaci körképe szerint ezen a piacon nem működik a logika, a tulajdonosok kereslet hiányában néha féláron is eladják kedvenceiket. Egy felújításra váró, 500 ezer forintos autóra a tulajdonosa két-három millió forintot is rákölt, mire veterán minősítésű autót varázsol belőle. Ezen az áron pedig a legtöbb régiség nem értékesíthető.