Nem a panelházak délutánja volt a mai

InfoRádió
2016. május 26. 19:05
Három panelházban is tűz volt ma a fővárosban. Legutóbb a III. kerületbe kaptak riasztást a tűzoltók. Azt még nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, személyi sérülés nem történt - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kisdi Máté elmondta: „huszonöt tűzoltó vett részt a tűz oltásában. Két irányból támadták a kollégák a tüzet: kintről, az utcafront felől egy tűzoltólétrás gépjárműre szerelt vízsugárral, illetve belülről a lépcsőházból.”

A tüzet már megfékezték, 29 embernek kellett elhagynia a lépcsőházat, a mentőszolgálat két embert vizsgált meg – emelte ki a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kisdi Máté hozzátette, a tűz keletkezésének körülményeit vizsgálják, az utómunkálatok még tartanak, azaz a tűzoltók megkeresik a még esetlegesen parázsló foltokat. Megkezdődtek a tűzvizsgálati eljárás, ez fogja kideríteni, mitől törtek fel a lángok – fűzte hozzá a szóvivő.

„Az égő lakás körülötti lakásokat is ki kellett nyitni a tűzoltóknak, hiszen egy közös szellőző köti össze a lakásokat, de oda nem terjedt tovább a tűz. Amikor a közműveket sikerül visszakapcsolni, a lakók visszamehetnek a lakásaikba” - hangsúlyozta Kisdi Máté.

A szóvivő elmondta, két másik tízemeletes házba is riasztották a tűzoltókat. A 10. kerület Gőzmozdony utcában egy szemétledobó gyulladt ki, a 4. kerületi Óceánárok utcában pedig egy konyha égett ki, ahonnan két embert füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.

„Ezt a tüzet is eloltották már, az épületet átszellőztették, a lakók visszatérhettek az otthonaikba” - mondta Kisdi Máté.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem a panelházak délutánja volt a mai
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást