Orosz-magyar megállapodás, cafeteria, migráció – a nap hírei

InfoRádió
2016. május 25. 22:02
A magyar cégek oroszországi beruházásainak ösztönzéséről állapodott meg Budapest és Moszkva. A cafeteria lényegi elemeinek megtartását kéri a kormányfőtől a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. Elkészítette a menekültek integrációjáról szóló törvényjavaslatát a német kormány.

A többi között a magyar cégek oroszországi beruházásainak ösztönzéséről állapodott meg Budapesten az orosz és a magyar külügyminiszter. Szergej Lavrov és Szijjártó Péter tárgyalásain a magyar-orosz regionális együttműködés erősítéséről is szó volt: a jövő héten újabb orosz megyével köt Magyarország gazdasági együttműködési megállapodást, Moszkva mellett hamarosan magyar húsüzem nyílik, egy takarmánygyár is létesül, a Richter gyógyszergyár pedig készen áll arra, hogy teljes gyártási folyamatba kezdjen Oroszországban. Az orosz diplomácia vezetője hangsúlyozta: meg kell állítani a kétoldalú áruforgalom csökkenését, a Paks 2 projektre pedig Moszkva hosszú távú, stratégiai beruházásként tekint. A megbeszélésen szó volt a migrációról, a terrorizmus elleni küzdelemről és Ukrajnáról is.

A többi között a fenntartói és a működtetői feladatok összevonását nevezte az oktatási rendszer egyik legfontosabb változásának a területért felelős államtitkár Az ellenzéki pártok szakmailag megalapozatlannak tartják a javaslatot, úgy vélik: az új tankerületek is működésképtelenek lesznek. Palkovics László államtitkár a parlamenti vitában azt mondta: az iskolák jogi személyek maradnak, de nem a KLIK-hez, hanem az új tankerületi központokhoz tartoznak majd. Bővülnek a köznevelési intézmények vezetőinek munkáltató jogosítványai. Hozzátette: az iskolaigazgatók felhatalmazást kapnak arra, hogy a béremelést ne egyenlő mértékben, hanem teljesítmény alapján osszák szét a pedagógusok között. A javaslatokat korábban a szakmai szervezetek is bírálták.

A tervek szerint augusztus 15-ig felülvizsgálják a turizmust érintő szabályozás teljes rendszerét, és csökkentik a bürokráciát. Erről a turisztikai kormánybiztos beszélt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének közgyűlésén. Bienerth Gusztáv jelentős lehetőségnek nevezte, hogy az ágazat szervezeti átalakításával egy kézbe kerül az irányítás. Úgy fogalmazott: a turizmus Magyarország egyik sikerágazata, közös érdek, hogy még sikeresebb legyen. A szervezet üdvözölte, hogy tervek szerint 2017-től 18-ra csökkenek a vendéglátás áfája a jelenlegi 27 százalékról, ugyanakkor a szobakiadás áfájának csökkentését is szeretné elérni.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma azt kéri a miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal. Az érdekképviselet fontosnak tartaná nagyobb kedvezmények biztosítását, valamint a szolgáltatás gazdaságosabbá tételét. A szervezet úgy véli: a jelenlegi cafetéria rendszer megszüntetése és járulékmentes pénzbeli juttatássá alakítása számos hátránnyal járna.

Létszám- és forráshiánnyal küzd a pszichiátriai szakma - közölték szakemberek a Magyar Pszichiátriai Társaság 20. vándorgyűlése előtt. Purebl György, a szervezet leendő elnöke kijelentette: tudományos előrejelzések szerint a 21. század a pszichiátriai betegségek évszázada lesz. A depresszió 2020-ra a második leggyakoribb munkaképesség-csökkenést okozó betegséggé válik a szív- és érrendszeri megbetegedések után. Molnár Károly, a társaság elnöke arról beszélt: az OECD-országok közül Magyarország az utolsó helyen áll az egészségügyben a pszichiátriára fordított források arányát tekintve, amely jelenleg öt százalék.

Németországban a törvényhozás elé terjesztette a menekültek integrációjáról szóló törvényjavaslatát a kormány. A javaslat szélesíti a menekültek munkavállalási lehetőségeit és rögzíti integrációs kötelezettségeit. Angela Merkel kancellár mérföldkőnek, Sigmar Gabriel alkancellár pedig paradigmaváltásnak nevezte a javaslatot és úgy vélte, az új jogszabály megnyitja az utat egy átfogó bevándorlási törvény felé. A dokumentumban az is szerepel, hogy növelni kell a migrációs hátterű alkalmazottak arányát a közigazgatásban.

Végleg elfogadta a francia parlament a büntető törvénykönyv reformtervezetét. A javaslat célja, hogy ne legyen szükség a novemberi terrortámadások óta érvényben lévő rendkívüli állapot sorozatos meghosszabbítására. Az ellenzők szerint a törvény visszalépés az alapjogok területén. A törvénycsomag intézkedéseit már a június 10. és július 10. közötti labdarúgó Európa-bajnokság kezdete előtt is alkalmazni lehet. A csomag lehetővé teszi egy ember fogva tartását négy órán át a helyzetének ellenőrzésére, valamint éjszakai házkutatásokra is lehetőséget teremt.

Kegyelmet kapott Vlagyimir Putyin orosz elnöktől az Oroszországban börtönbüntetésre ítélt Nagyija Szavcsenkó. Az ukrán katonanőre kicserélt két orosz katona már visszatért Moszkvába. A már Kijevben tartózkodó 34 éves ukrán helikopterpilóta 2014-ben belépett a kelet-ukrajnai szakadárok ellen harcoló önkéntes alakulatba. Oroszország azzal vádolta meg, hogy bűnös a Luhanszk megyei tüzérségi támadásban megölt két orosz tévés halálában. Nagyija Szavcsenko tagadta ezt. A két orosz katonát terrorizmusban való részvétel miatt ítélték el, ők is tagadták bűnösségüket. Brüsszel üdvözölte az ukrán pilóta elengedését.