eur:
394.75
usd:
370.7
bux:
65114.77
2024. április 19. péntek Emma

Lázár: csak ideiglenes kormányfői rezidencia lesz a Karmelita-kolostor

A miniszterelnök csak ideiglenesen kap helyet a Karmelita-kolostorban, 20 éven belül a Sándor-palotába kerülhet, ahonnan a köztársasági elnök a Budavári Palotába költözhet – mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: a beruházás mintegy 13 milliárd forintba kerülhet. Lázár János kiemelte, több tárca is a Várba kerülhet. Az InfoRádió megtudta, a várfalon keletkezett repedéseket is javítani fogják.

A miniszterelnöki rezidencia csak ideiglenesen lesz a felújítás előtt álló Karmelita-kolostorban, a kormány távlati tervei szerint a kormányfő végleges helye a Sándor-palotában lesz – közölte a miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János egy háttérbeszélgetésen kiemelte, hogy mintegy 20 éven belül a köztársasági elnök a Sándor-palotából a Budavári Palotába költözhet.

Lázár János hangsúlyozta, hogy a palotának és az budai Vár nagy részének vissza kell adni a régi közfunkcióit. A tárcavezető kiemelte, hogy a Karmelita-kolostor felújításának határideje 2017 novembere, de a régészeti feltárások miatt nem biztos, hogy tartható ez a határidő. Lázár János azt mondta, amint elkészülnek a rekonstrukcióval, ide költözik a kormány egy része.

A miniszter megerősítette, hogy itt kap helyet majd a miniszterelnök és stábja. Újságírói kérdésre válaszolva pedig közölte, hogy a kormányfő mellett szintén ide költöznek a kabinet miniszterelnökhöz tartozó tagjai, a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és a miniszterelnökséget vezető miniszter, vagyis Semjén Zsolt, Rogán Antal és Lázár János, valamint tárcák munkatársai. Mintegy 200 ember dolgozhat majd a Karmelita-kolostorban – tette hozzá Lázár János.

 A rekonstrukció alatt álló épületegyüttes két részből áll majd: az egyik egységben kap helyet a miniszterelnöki rezidencia és a minisztériumok irodái, a másik részben pedig rendezvényterem lesz, ez utóbbi és a kert egy része szabadon látogatható lesz. A világörökségi kérdésekkel kapcsolatban Csepregi Nándor, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy a Karmelita-kolostor tetőszerkezetének átépítése miatt nincsenek viták az UNESCO-val, egyeztetések csak a kolostor mellett helyreállítandó épületről zajlanak.

 Lázár János a beruházásról még azt mondta, hogy a rekonstrukciónak része lesz a Szent György tér felújítása is, erre ötletpályázatot írnak majd ki. A miniszter kiemelte, hogy a tervek között van még a Várnegyed felújítása, amelynek része lesz, hogy a Budavári Palota közfunkcióikat láthat majd el. Ennek eredményeként Lázár János szerint elképzelhető, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár a Palotanegyedbe, a Magyar Rádió régi épületegyüttesébe költözhet, egységet alkotva így a Nemzeti Múzeummal.

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a várnegyed megújításának része lehet, hogy további minisztériumok, így a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium is a Várba költözhet, így összesen mintegy 1500 ember kerülhet a várba. Lázár János hangsúlyozta, hogy a karmelita-kolostor felújítása idejére forgalmi változások lehetnek, erről és a közlekedés-szervezési kérdésekről a BKK-val is egyeztetnek,

A tárcák Várba költözése miatt parkolóhelyek is létesülnek, egy 200 férőhelyes parkolót június végén adnak át – erősítette meg Csepregi Nándor. Nagy Gábor Tamás, I. kerületi polgármester az InfoRádió kérdésére válaszolva kiemelte, hogy a mélygarázsok számára több helyszínt is felvetettek. Hozzátette: a kivitelezés alatt a várfalon az elmúlt évtizedekben keletkezett repedéseket is javítani fogják, a várfalat is megerősítik.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×