eur:
394.36
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Balog Zoltán: Brüsszel nem tudja, mi történik Európában

A magyar kormány szolidaritásáról biztosította Varsót a brüsszeli bírálatokkal szemben - mondta az InfoRádiónak az emberi erőforrások minisztere, aki a Varsói Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján vett részt, majd kormánytagokkal tárgyalt a lengyel fővárosban.

„Ha a 21. századot meg akarjuk együtt nyerni, az gazdaságilag és politikailag is egy közép-európai közösséget, összefogást és szövetséget igényel, hiszen itt van növekedési potenciál Európán belül. Ha hozzá akarjuk tenni Európához, amit Közép-Európa hozzá tud tenni, amiért megszenvedett 40 év kommunizmusa alatt, és amit most az elmúlt 25 évben épít, akkor ezt összefogással tudjuk megsokszorozni" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Hozzátette: külön ehhez kicsik vagyunk, Magyarország különösen, de Lengyelország a négyszer nagyobb mérete ellenére is rá van utalva a szövetségesekre.

„Erre a legjobb alap mindig a kulturális alap, hiszen abban sok közös pontunk van és félszavakból, egyetlen kacsintásból is értjük egymást” - fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.

Mint mondta, az európai asztalnál mosolyogni és kérdezni kell, azt a tiszteletet pedig meg kell adni, amit mi nem mindig kapunk meg. 

„Szerintem azoké a győzelem és a jövő, akik az igazukban bízva érvelnek és kitartanak az igazuk mellett” - szögezte le Balog Zoltán.

Arra a kérdésre, hogy a mostani utcai plakátkampány mellett a magyar kormány megadja-e a tiszteletet Brüsszelnek, Balog Zoltán azt válaszolta:

„Én az országokról beszélek. Egyetlen olyan nemzet sincsen, amelyet Magyarország megsértett volna az elmúlt években. Még azoknak az országoknak is megadtuk a tiszteletet, ahol jogtalan bírálatok értek bennünket. Brüsszel annak a bürokráciának a szimbóluma, amely nem érti, hogy mi történik Európában, Közép-Európában, és nem érti, hogy mi történik a világban és Magyarországon, ezért életidegen döntéseket hoz. Ennek az apparátusnak és politikai konglomerátumnak a szimbóluma Brüsszel. Én a nemzetek, az emberek és közösségek iránti tiszteletről beszélek. Mi Európa részei vagyunk, ezért nem sérthetjük meg Európát” - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán elmondta, hogy a lengyel miniszterelnök-helyettessel és a kulturális miniszterrel is beszélt Varsóban.

„A lengyelek építenek a tapasztalatainkra, hiszen mi is jártuk ezt az utat, bár egy picit másképp, mert mi kétharmados többséggel kormányoztunk, itt pedig csak néhány fős a többség a parlamentben. Biztosítottuk a lengyel kormány tagjait, hogy semmilyen lengyelek elleni szankcióban nem leszünk partnerek” - mondta Balog Zoltán.

Hozzáfűzte: a 2016-os évet a két parlament hivatalosan a lengyel-magyar szolidaritás évének nyilvánította, tehát abszurd lenne, ha épp mi szólnánk bele a lengyel belügyekbe.

„Nem a politikai vitát akarjuk eldönteni azzal, hogy a lengyelek mellé állunk, hanem azt akarjuk mondani, hogy a nemzeti szuverenitás körébe tartozik mindaz, amit bírálnak. A lengyelekre kell bízni a döntést, hogy milyen úton akarnak járni. Nem igazságosztó bajnokok vagyunk, hanem azt fejezzük ki, hogy a nemzeti szuverenitás fölötte áll annak, amit Brüsszelből diktálni akarnak” - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×