eur:
393.5
usd:
364.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Pszichológus: Hibázott a vécét pucoltató pedagógus

A pedagógusnak is be kell látnia, hogy hibázott, így maradhat hiteles diákjai előtt - mondta az InfoRádiónak Peer Krisztina gyermekpszichológus. Az egyik dunaújvárosi általános iskolában múlt héten büntetésből vécétakarításra köteleztek alsósokat. Az esetet a Klik is vizsgálja. Az intézmény-fenntartó egyelőre csak annyit közölt, hogy az üggyel soron kívül foglalkoznak, a vizsgálat lezárása után pedig megteszik a megfelelő jogi lépéseket, amennyiben erre szükség van.

„A kollektív büntetés sohasem hasznos. De a helyzet jóval bonyolultabb, mert ez nemcsak egy pedagógiai baki vagy rossz lépés egy adott helyzetben, hanem egy rendszerszintű probléma, amely rendszerszintű megoldást kíván” - mondta Peer Krisztina gyermekpszichológus.

Hozzátette: a kollektív büntetés mindig tehetetlenségből fakad.

„Én alapvetően nem hiszek a büntetésben, sokkal inkább jutalmazással vagy megbeszéléssel lehet egy helyzetet megoldani. Mivel rendszerszintű hiba történt, ez nem feltétlenül a pedagógus hibája. Kevés dolog derült ki az eset kapcsán, meg kellene szólaltatni a pedagógusokat is. Nem tudjuk, mi történt az eset előtt, nem ismerem a csoportot, a gyerekeket és az iskola vezetését, tehát ez egy sokkal összetettebb kérdés. Akár egyéni szinten is felmerülhet probléma” - fogalmazott a gyermekpszichológus.

Mint mondta, a segítségnyújtásra nemcsak a gyerekeknek, hanem a pedagógusoknak és akár az egész iskolavezetésnek is szüksége lenne, a megoldásnak pedig közösnek kell lennie.

„Van ebben a történetben egy elkövető és egy áldozat, ezzel a dinamikával is érdemes lenne foglalkozni. A pedagógus pedig akkor maradhat hiteles ebben a szituációban, ha belátja és elismeri, hogy hibázott. Szülőként és szakemberként is követünk el hibákat. A hitelesség egyik fontos összetevője épp az, hogy fel tudjuk vállalni a hibáinkat. Hiszek abban, hogy itt csak egy közös megbeszélés vezethet eredményre, ahol jelen van a szülő, a diák, az érintett pedagógusok és a vezetés” - hangsúlyozta Peer Krisztina.

A gyermekpszichológus szerint találkozhatunk ilyen jó példákkal az intézményekben, de sokkal több kellene.

„Nem fegyelmivel, beírással és megfélemlítő eszközökkel, hanem közös megbeszéléssel, problémamegoldó folyamattal, jóvátételi rendszerben kell eljuttatni a diákokat oda, hogy az megbocsátáshoz és belátáshoz vezessen” - mondta Peer Krisztina gyermekpszichológus az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×