A Blikk új főszerkesztője is ráhajt a politikai botrányokra

InfoRádió
2016. május 18. 21:07
Továbbra is napirenden maradnak a politikai botrányok a Blikknél - nyilatkozta az InfoRádiónak a bulvárlap nemrégiben megbízott új vezetője. Gedei Norbert a szerkesztőségből került az újság élére.

„Ugyanaz lesz a feladatom, mint az elődeimnek, akik különböző okokból távoztak a Blikktől, tehát nem volt semmilyen tendencia vagy kényszerítő helyzet a cég részéről abban, hogy főszerkesztőt cseréljen” - mondta Gedei Norbert, a Blikk megbízott főszerkesztője.

Hozzátette: a print sajtót komoly kihívások érik napjainkban, a digitális átmenet felé kellene irányítani a hajót, ez a trend pedig a bulvársajtóra még inkább vonatkozik.

„Talán a mi szerkesztőségünk ment el a legtovább ezen az úton. Most mindenki az integrált szerkesztőségi rendszerekről beszél, ahol egyetlen csapat állítja elő a netes és a printes tartalmakat, de Magyarországon ez a komolyabb politikai lapoknál még nem így működik, ők külön szerkesztőségi csapatok dolgoznak. Mi évek óta csiszolgatjuk ezt az egységes irányítású rendszert, olyan munkafolyamattal, amely mindkét felületet ellátja anyagokkal” - fogalmazott a Blikk új, megbízott főszerkesztője.

Gedei Norbert szerint ez a kinevezés nem a személyének szólt, hanem a cég és a kiadó is azt tartotta szem előtt, hogy nyugodt körülmények között folytatódjon tovább a munka.

„Könnyebb úgy átvenni egy lap és online szerkesztőség irányítását, hogy az ember már korábban részese volt ennek a munkának. Az elődöm, Kolozsvári Balázs nagyon fontosnak tartotta, hogy a vezető is részt vegyen ebben a rendszerben” - hangsúlyozta az új főszerkesztő.

Gedei Norbert az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy a Blikknél megmarad az a recept, ami eddig sikerre vitte a lapot.

„A mindennapokat befolyásoló közéleti problémák hangsúlyosak maradnak, de alapvetően mi egy bulvárlap vagyunk, tehát a sztárvilágtól nem tudunk és nem is akarunk elszakadni. A politikai botrányok azonban az egyik kedvenc terepünk, ebben néha igazán jó találataink vannak. Ezt az irányvonalat megpróbáljuk fenntartani, sőt erősíteni is szeretnénk” - mondta Gedei Norbert, a Blikk megbízott főszerkesztője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Blikk új főszerkesztője is ráhajt a politikai botrányokra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást