Felújított klasszikusokat mutattak be Cannesban

Infostart
2016. május 17. 21:02
Makk Károly Szerelem című filmjét, valamint egy korábbi csehszlovák alkotást is bemutattak a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Cannes Classics keretében. A produkciók különlegessége, hogy mindkettőt Magyarországon újították fel. A Magyar Nemzeti Filmalap Filmlabor igazgatóságának vezetője az InfoRádiónak azt mondta: egy ilyen restaurálás költsége elérheti akár a 15 millió forintot is.

Aradi László kiemelte, további filmeket is felújítanak.

„Ez a film hál'istennek elkészült a cannes-i bemutatóra” - tette hozzá.

A Magyar Nemzeti Filmalap Filmlabor igazgatóságának vezetője kiemelte, a digitális mozik nagy felbontású, nagy adatmennyiségű anyagot igényelnek, ami formátumváltást igényel. Aradi László hozzátette, ha már ez megtörténik, szükség van a kép és a hang restaurálására is.

„A képe digitalizálását az eredeti negatívból kiindulva lehet elvégezni, ezt követi egy olyan kézi, illetve automatizált restaurálás, aminek az eredménye néhány hónap múlva jelentkezik. Ezzel párhuzamosan el kell készíteni a hang digitalizálását és restaurálását is.”

A Filmlabor azt a stratégiát választotta, hogy a nagyarányú digitális fejlesztések mellett, amelyben világviszonylatban is komoly szaktudással rendelkeznek, megtartotta a 35 milliméteres technológiát – mondta a Magyar Nemzeti Filmalap Filmlabor igazgatóságának vezetője.

„A 35 milliméteres film, a celluloid ismerete és tisztelete is szükséges a nemzetközi archív megbízásokhoz, amelyeket egyébként általában közbeszerzési eljárásokban lehet megnyerni” - hangsúlyozta Aradi László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Felújított klasszikusokat mutattak be Cannesban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást