eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Maradhat Klebelsberg az iskolairányító központ neve

Az oktatási államtitkár szerint az állami intézményfenntartó irányító központjának elnevezése a jövőben is maradhat Klebelsberg, ami egy jó név és nem kell szégyellni, az új tankerületek azonban még nem kaptak elnevezést. Palkovics László a Magyar Narancsnak adott, csütörtökön megjelent interjúban arról is beszélt, hogy javaslatot tett a kormánynak a fenntartás és a működtetés egységesítésére, de döntés még nem született.

Jelezte: a javaslatuk alapján 57 tankerület jönne létre, egyenként 10 milliárdos költségvetéssel, 50-80 feladat-ellátási hellyel. A leendő új szervezetben a döntések regionális szinten, az iskoláktól maximum 40 kilométerre születnének.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megszűnéséről azt mondta, hogy a technikai rész, a menedzsment és a nyomtatás a Könyvtárellátóhoz (Kello) kerül, a tankönyvírás, kiadás feladatai az Eszterházy Károly Főiskolához, de más felsőoktatási intézmények is részt vehetnek a munkában.

A szakképzés átalakítása miatt a földrajztudósok, fizikusok, kémikusok tiltakozásáról úgy vélekedett, hogy egy meghatározott piaci igény szerint az NGM alakította ki a rendszert. Egy adott szakhoz tartozó tárgyat - például gépészetnél a fizikát - továbbra is úgy fogják tanulni, hogy abból akár emelt szintű érettségit tudjon tenni a diák. Kérdés, hogy szerencsés-e a többi természettudományos tárgy kikerülése, ő támogatná, hogy akár egy összevont science tárgyként megmaradjanak. Valószínűsítette, hogy az általa javasolt módosításról a köznevelési kerekasztal még tárgyalni fog.

Az államtitkár a köznevelési kerekasztal munkájával elégedett, és kitért arra is, hogy a pedagógussztrájk után tárgyalnak tovább az érintettekkel.

Arról, hogy lesz-e ismét Közoktatás-politikai Tanács, azt mondta: a kerekasztal funkcióit le fogják képezni egy rendelettel létrehozott egyeztető testületbe, ennek az elnevezése még kérdéses. Megjegyezte: a tanácsnak lényegesebben limitáltabb volt a jogköre és a résztvevők köre is szűkebb volt, mint a kerekasztalé. A szakszervezeteket - ahogy a kerekasztalhoz - az új szervezetbe is meghívják, a Tanítanék mozgalom azonban szavai szerint "nehezen megfogható", nem szakszervezet és nem fenntartó. Palkovics László azt mondta, hogy a pedagógusszakmai szervezetek közé férhet be, és ezeknek a szervezeteknek kell eldönteniük, kit delegálnak majd.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×