Aktivisták feküdtek a felcsúti kisvasút elé

Infostart
2016. május 1. 11:43
Szombaton Orbán Viktor gyerekekkel adta át a felcsúti kisvasutat, az első hivatalos menet pedig vasárnap reggel tízkor indult volna. De nem tudott elindulni, mert DK-s aktivisták feküdtek és álltak a sínre, hogy ezzel akadályozzák a vonatot - adta hírül az index.hu a Magyar Narancsra hivatkozva.

Mint az Index írja, a lap helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a vonat ki sem hajthatott az állomásról, mert a DK-sok a szerelvény elé álltak, ketten pedig a sínekre feküdtek a vonat előtt. Néhányan pedig egy DK-logós molinót tartottak fel, amelyre ezt írták: "Hobbivasút helyett oktatásra és egészségügyre költsék a pénzünket!"

A demonstrálók nem akarnak elmenni, azt mondták, megvárják a rendőri intézkedést is. A síneken Földi Judit székesfehérvári és Kovács Viktória keszthelyi önkormányzati képviselő fekszik, írja a lap, tudósítójuknak Földi elmondta:

"Szeretnénk megakadályozni, hogy Orbán hobbiőrülete elinduljon. Az ellenzék már ezerszer próbálta elmagyarázni, hogy a társadalomnak nem erre lenne szüksége, de ez nem hatotta meg a kormányt, ezért kellett a tiltakozás drasztikusabb formáját választanunk."

Gyurcsány Ferenc azt mondta az akcióról, szimpátiával figyeli a zsarnokság elleni fellépésnek ezt a módját is.

Tegnap Orbán Viktor a kisvasút átadóján azt mondta:  "Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni, ezt cinizmusnak lehet nevezni, de cinizmusból még nem épült semmi."