Gyerekgyógyszert nem éri meg fejleszteni

Infostart
2016. április 29. 06:00
A beteg gyerekek mintegy fele olyan gyógyszert kap, amelyet felnőttek számára fejlesztettek ki - mondta az InfoRádiónak a Gyermekgyógyászati Vizsgálók Egyesületének elnöke. Skorán Ottó kiemelte: a cégeknek nem éri meg kimondottan gyermekek számára fejleszteni, noha például az onkológia terén nagy szükség volna rá.

A Gyermekgyógyászati Vizsgálók Egyesületének elnöke kiemelte: „az elmúlt pár évtizedben nagyon keveset fejlesztettek gyermekeknek.”

A teljes gyógyszerkincs körülbelül felét nem tesztelték és nem vizsgálták gyerekekre, amelynek hátterében piaci ok áll – mondta Skorán Ottó. Mint kiemelte, a fejlett országokban, az Európai Unióban is, a teljes populációnak 20 százaléka gyermek, és náluk szerencsére a betegségek sokkal ritkábbak, ezért a nagy gyógyszergyáraknak nem éri meg számukra fejleszteni, mert egy-egy nagyobb fejlesztés több száz millió dollárba kerül.

Gyermekgyógyászati Vizsgálók Egyesületének elnöke megjegyezte, 2007 óta csak úgy kaphat egy gyógyszer forgalomba hozatali engedélyt az EU-ban, ha a gyár megvizsgálja azt, hogy gyermekeknél alkalmazható-e, a hatásmechanizmusát, és a gyermekgyógyászati indikációban törzskönyvezteti a készítményt. Tulajdonképpen az történik tehát, hogy a felnőttek számára fejlesztett gyógyszert arányosítják a gyermek életkorához, testsúlyához.

„Ez volt az első lépés, amit a hatóság meg tudott tenni. Ezért jöttek létre azok a hálózatok Európa-szerte is, amelyeknek tagjai akadémiai és kutatócsapatok, gyermekgyógyászok. Ezek próbálják a gyógyszergyáraknak prezentálni azokat a gyógyszerjelölteket, amelyekre a gyermekgyógyászoknak szükségük van. Ezért alakult meg 2013-ban a magyarországi Gyermekgyógyászati Klinikai Vizsgálók Hálózata is” - mondta Skorán Ottó.

„Különösen sok gyógyszer hiányzik a gyermekonkológia területén. Évente Magyarországon körülbelül 3 -400 új esetet diagnosztizálnak, hál'istennek az esetek 85 százalékában a terápia sikeres. Az onkológia tudományága nagyon fejlődik, a felnőtteknél rettentő sok új készítményt, úgynevezett célzott terápiát vezetnek be, amelyeknek a gyermekgyógyászati fejlesztésére is szükség lenne” - hangsúlyozta a Gyermekgyógyászati Vizsgálók Egyesületének elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyerekgyógyszert nem éri meg fejleszteni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást