Mammutgéppel újítják fel a balatoni vasútvonalat

Infostart
2016. április 27. 11:02
Kiszámítható és zavartalan vasúti forgalmat ígér a Balaton irányába a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója. A tó déli részének vasútfejlesztése egy több mint 1,1 kilométer hosszúságú és kétezer tonnás óriásgéppel, az úgynevezett alapépítmény-javítóval történik - mondta el az InfoRádióban Loppert Dániel kommunikációs igazgató.

„Az alépítmény az a földmű, ami tartja a síneket és a zúzottkő-ágyazatot, ezek cseréje azért fontos, mert az ország többi részén is rossz állapotban vannak, ebből sok lassújel, azaz a vasúti pályákon lévő forgalomkorlátozás következik” - magyarázta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.

Loppert Dániel hozzátette: „ennek a szakasznak, amit most építenek át Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy között, az egyik ismérve, hogy 60-80 kilométer/órás sebességkorlátozások találhatók rajta, ahhoz ezt 80-100-asra tudjuk emelni, elengedhetetlen ennek az alépítménynek az átépítése.”

Az alépítmény-javító óriásgép használata azért vált elterjedtté, a debreceni és a székesfehérvári vonalon is alkalmazták, mert nagyon pontos, kiszámítható, ütemezett menetrend alapján be tudja azokat a határidőket, amelyek a vasútépítésben nagyon fontosak. A Balatonnál is június 10-ig végezni kell a munkálatokkal, hogy a főszezonban ne legyenek korlátozások – mondta el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.

Loppert Dániel hozzáfűzte, az alépítmény-javító géplánc április 28-ig végez, utána a helyét egy új nagygép veszi, ami a síneket fekteti le.

A Balaton déli részén egy sínpár van, a teljes szakaszon nem lehet két-két vágányt építeni, a vonatforgalom ezt nem is indokolja. Lepsény és Szántód-Kőröshegy között 32 kilométeren már átépítettük a dél-balatoni vasútvonalat, ott már Zamárdi és Siófok térségében épült második vágány. Balatonszemes és Balatonlelle között most egy másfél kilométeres szakaszt építünk, ez javítani fogja a menetrend kiszámíthatóságát és a menetidő is csökkenni fog 5-10 perccel ennek köszönhetően – mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.

Loppert Dániel hangsúlyozta: 2016 és 2017 nyarán a vonatforgalom zavartalan lesz, a főszezonban nem lesz átépítés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mammutgéppel újítják fel a balatoni vasútvonalat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást