Tovább vadásznak a taxis hiénák - lapszemle

Infostart
2016. április 27. 07:07
Hiányoznak a vasúti határok átjárhatóságának feltételei– írja a Magyar Idők. Kevesebb kórház maradhat – írja a Magyar Nemzet.

Hiányoznak a vasúti határok átjárhatóságának feltételei– írja a Magyar Idők. A lapnak a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatója azt mondta: a hodosi magyar-szlovén vasúti határállomást idén úgy villamosította uniós forrás felhasználásával a szlovén fél, hogy ott dízelmozdony segítsége nélkül a magyar áramnemű mozdonyt nem lehet szlovén áramneműre cserélni. Kovács Imre szerint a vonatok így nem tudnak megállás nélkül áthaladni egyik országból a másikba, sőt a villanymozdonyokat még át is kell vontatni az egyik villamosított vonalról a másikra.

Kevesebb kórház maradhat – írja a Magyar Nemzet. Gazdaságosabb és a betegek számára is előnyösebb volna, ha a kisebb kórházakat megszüntetnék a jelenlegi formájukban, és egynapos sebészet keretei között, valamint a szakrendelőkben látnák el a pácienseket – erről beszélt a lapnak több szakértő is. Így a nagyobb intézményekben több orvos és nővér tudna dolgozni. A változás egyik gátja azonban épp a hálapénz rendszere.

A Népszabadság – szakemberekre hivatkozva - azt írja: több ezer ápolásra szoruló, jobbára idős ember kerülhet ki a kórházak fennhatósága alól, és maradhat ellátatlanul, ha a kormány a szaktárca elképzeléseit követve számol fel egyes krónikus belgyógyászati osztályokat, és bízza azok feladatait a szociális ágazatra.

Évi 400 millióan utaznak busszal magyar utakon, a magyar buszgyártók mégis alig kapnak megrendelést - írja a Népszabadság. A csekély hazai megrendelés nem tesz lehetővé komolyabb fejlesztéseket, a Volán vállalatok pedig új, magyar gyártású buszok helyett gyakran használt külföldi járműveket vásárolnak - mondta el a lapnak a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke.

A Magyar Idők szerint Medgyessy Péter feleségének magánbankszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak a nagy része, amelyet a korábbi miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft. 2007-2008-ban tanácsadásért kapott a korrupciós vádakkal illetett Alstom francia járműgyártótól – írja a lap az ügyben eljáró magyar nyomozókra hivatkozva.

Tovább vadásznak a taxis hiénák – olvasható a Magyar Nemzetben. A lap szerint a korábbi szigorítások és kormányzati ígéretek ellenére egyre több drosztot foglalnak el a budapesti taxisok életét megkeserítő, besárgított autóval, de engedély nélkül működő hiénák. 

Eltörli a kormány a magyar bankok egyik adóját – írja a Portfolió. Az idei 79,2 milliárd forintról 66,5 milliárd forintra csökken a bankadó összege jövőre a 2017-es költségvetés tervezete alapján. Ez a korábbinál jelzetthez képest látszólag kisebb csökkentést jelent ez, mégsem az: ugyanis megszűnik az idén 6,3 milliárd forintot jelentő, régebb óta létező hitelintézeti járadék, így a bankok adóterhelése tényleg csaknem 20 milliárd forinttal csökken.

Rengeteg pénzt bukhatnak a hálózaton belüli ingyenességet kínáló mobiltelefon-csomagok használói, ha csak az előhívószám alapján döntenek arról, hogy kivel beszélnek ingyen és kivel nem – hívja fel a figyelmet a napi.hu. Márciusban már több mint 900 ezer olyan szám működött Magyarországon, amelyek más szolgáltatóhoz tartoztak, mint eredetileg, tehát mind amilyenre az előhívó alapján gondolni lehetne. Részletek a 9 óra után kezdődő üzleti reggeli című műsorunkban.

Minden évben egyre többen jelentkeznek OKJ-s képzésekre. A Pénzcentrum megnézte, miben változik szeptembertől a képzési rendszer, melyek a legnépszerűbb képzések, és vajon többet ér-e egy OKJ-s papír a diplománál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást