A Fidesz titkos fegyvere a morális pánikgomb

Infostart
2016. április 21. 16:42
A Fidesz megtalálta a népszerűségvesztés ellenszerét, a menekültkérdésben - mondta Sík Endre a Közvélemény-kutatók konferenciáján. A Tárki vezető elemzője szerint ez egyfajta pánikgombként működik a szavazók megnyeréséhez.

Miért fogja a Fidesz biztosan hozni azt az eredményt a következő választáson is, amit a közvélemény-kutatások szerint most újra hoz – tette fel a kérdést előadásában Sík Endre.

„2014 végén a Fidesz gyorsan elkezdte veszteni a népszerűségét, és ez tartott egészen 2015 első negyedévéig – akkor volt a legmélyebben, azután fokozatosan nyerte vissza ezt a népszerűséget” - ismertette a vezető elemző.

Az elmúlt hónapokban lényegi változás a pártok támogatottságában nem volt – tette hozzá Sík Endre.

„Szerintem hosszú távon az fog bekövetkezni, hogy a Fidesz meg fogja tudni őrizni azt az előnyét, amit eddig megszerzett. Ezt azért fogja tudni megtenni, mert 2015 második negyedévében, amikor a Fideszben lévő szakemberek, választói magatartás-kutatók kitalálták, hogy sürgősen ki kell találni egy olyan témát, amitől a Fidesznek a népszerűségét olcsón és gyorsan vissza lehet nyerni, a menekültek, migránsok, bevándorlók téma tökéletesen működött” - véli a vezető kutató.

A témára rengeteg erőforrást fordított a kormány, ami meg is hozta az eredményt, a Fidesz vissza tudta nyerni a népszerűségét – mondta a Tárki vezető elemzője.

„A jelenlegi helyzetben tudjuk – mert a Tárkiban volt egy kis kutatás –, hogy mindez különösen jól működik akkor, amikor nincsenek menekültek. Amikor voltak menekültek – a 2015-ös év közepén –, akkor ez egy picit kevésbé működött jól. Az idegenellenesség igazán akkor működik jól, ha nincsenek idegenek – fogalmazott.

Ha újabb népszerűség-csökkenést élne meg a kormánypárt, azt most már egyszerűen kivédheti – tette hozzá Sík Endre.

Akkor csak be kell nyomni a morális pánikgombot, és a morális pánikgomb növelése automatikusan, különösebb erőráfordítás nélkül újra fogja hozni azokat a többletszavazatokat, ami szükséges lesz a következő időben ahhoz, hogy az esetlegesen csökkenő népszerűség újra nőni kezdjen” - mondta a Tárki vezető elemzője.

Sík Endre szerint ez garantálja majd azt, hogy a választópolgárok 2018-ban is – ahogyan fogalmazott – egy pártra fognak szavazni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sík Endre a morális pánikgombról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást