Keddre is áthúzódnak a szegedi tűz oltási munkálatai

InfoRádió / MTI
2016. április 18. 18:23
Várhatóan keddre is áthúzódik a szegedi Délép ipari parkban, egy hulladékhasznosítással foglalkozó cég telephelyén vasárnap keletkezett tűz oltása - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délután az MTI-t.

Molnár Krisztina elmondta, harminc tűzoltó dolgozik a helyszínen, két munkagéppel és hat vízsugárral oltják a tüzet.

A gumihulladék égését már sikerült megszüntetni, és a tervek szerint a néhol még keletkező füstöt is elfojtják rövidesen. A helyenként lángra kapó 350 köbméter tömörített hulladék átforgatása azonban még hosszabb időt vesz igénybe - közölte a főhadnagy.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a vasárnap délután keletkezett tűz okozta légszennyezés minden összetevő esetében messze a határérték alatt maradt. Bár városszerte érezhető volt az égett gumi szaga, ez nem jelentett a lakosság számára tényleges veszélyt.

A kormányhivatal szakemberei által végzett helyszíni szemlén megállapították, hogy a telephelyen 900 négyzetméteren vegyes, városi lomtalanításból származó hulladék, valamint mellette mintegy 300 négyzetméteren gépjárműgumi-hulladék gyulladt meg.

Azt hatósági eljárás fogja tisztázni, történt-e valamilyen mulasztás, és szükség van-e további levegőtisztaság-védelmi vagy hulladékgazdálkodási hatósági intézkedésre - áll a közleményben.