A jegybankelnök fizetéséről vitáztak a parlamentben

InfoRádió
2016. április 18. 19:47
A magyar állam vezetőit jól meg kell fizetni - ezt válaszolta Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés plenáris ülésén egy őt kérdező ellenzéki képviselőnek.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Önnek ötmillió forintos fizetés jár?” Egy szocialista képviselő, Bárándy Gergely tette fel ezt a kérdést Matolcsy György jegybankelnöknek az Országgyűlés plenáris ülésén. Az ellenzéki politikus emlékeztette a Magyar Nemzeti Bank vezetőjét, hogy majdnem annyit keres, mint osztrák kollégája.

„Amikor Ön kormánytag volt, azt hirdették, hogy kétmilliónál magasabb állami fizetés pofátlanság és erkölcstelenség. Egyetért még ezzel a véleményével? Az Ön fizetése több mint dupla ekkora lett. Most már nem tartja ezt pofátlannak, elnök úr?”

Bárándy Gergely összehasonlította Matolcsy György fizetését más ágazatok dolgozóinak bérével.

„Amikor Ön ötmillió forintot keres, akkor az egészségügyben az átlagos nettó bér nem éri el a százezer forintot, a szociális szférában körülbelül hetven-nyolcvanezer forint.”

Matolcsy György visszautasította vitapartnere szóhasználatát, ő nem rendelt meg semmit, a fizetését sem.

„Ez nem étterem, kocsma vagy internetes csomagküldő szolgálat.”

A jegybankelnök szerint az Országgyűlés helyesen mérlegelt néhány fontos feltételt, amikor a fizetéséről döntött.

„2010 óta a magyar állam sikeresen hajtott végre gazdaságtörténeti jelentőségű tetteket, ilyen a költségvetés konszolidáció, a monetáris politikai fordulat, a növekedési fordulat. Magyarország sikeres. A magyar állam vezetőit meg kell fizetni, jól meg kell fizetni. Akit az Országgyűlés döntése alapján az állami szektoron belül jól, helyesen, megfelelő módon megfizetnek, ilyenek az állami vállalatok vezetői, azoknál helyes döntés született. Azt gondolom, ugyanilyen helyes döntés a Magyar Nemzeti Bank és a többi állami intézmény esetében is a saját területünkön fizetett bérekhez való viszonyítás.”

A magyar bankrendszerhez megszokotthoz képest az MNB vezetője közepes fizetést kap – érvelt Matolcsy György. Bárándy Gergely elképesztőnek nevezte a jegybankelnök nyilatkozatát. Matolcsy György viszontválaszában úgy fogalmazott, szolgálatnak tekinti a munkáját és jelezte, kevesebbet keres, mint szlovák kollégája.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A jegybankelnök fizetéséről vitáztak a parlamentben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást